Év Háza 2011

Év Háza 2011: Mintegy negyven induló közül került kiválasztásra az az egy ház, amely a legméltóbbnak bizonyult a nevezetes címre. A ház Nagykovácsiban épült fel, tervezői pedig  Földes László és Balogh Csaba.

A 2011-es, győztes ház külsőre hagyományos, népies elemeket ötvöz a  modern városi házak stílusjegyeivel. A népies jegyek leginkább a tornác kialakításán jelennek meg, de mivel acélból épült, így az épület az „Acéltornácos ház” becenevet kapta.

A tornác a fenntartható fejlődés irányvonalait is követi, hiszen nyáron az ablakokat leárnyékolja, míg télen, amikor a Nap kisebb szögben süt, sokkal több fényt enged a nappaliba.  A ház takarékosan épült, mivel 55 centis falaihoz bontott téglát használtak fel. A nyílászárókkal viszont spóroltak, hogy a klímaháztartás minél gazdaságosabb maradjon.

Év Háza 2011

Mivel egy hasonló építmény esetében a hőveszteség 40%-a a tetőn át megy el, ezért a tetőszerkezetet vastag hőszigeteléssel látták el, mindamellett a szellőztetésről is megfelelően gondoskodtak az építők. A dolgozószoba galérián kapott helyet, ahol még a legnagyobb melegben is kellemes hőmérséklet uralkodik. A ház tájolása annyira jól sikerült, hogy nyáron nem szükséges hűteni, télen pedig nagyon alacsony a fűtési költség.

Az Év Háza 130 négyzetmétere és nagyjából 30 millió forintba került mindennel együtt. Megfelelő arányú terekkel, sok természetes fénnyel, jó minőségű anyagokkal épült, ez valóban a józan ész építészete. Hir.ma

Hozzászólások

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

Egy tavaly júliusban készített kutatás, amely többek között a Nagy-tavak vízminőségét vizsgálta, kimutatta, hogy az öt tónál háromban veszélyesen magas a tökéletesen gömbölyű, műanyag gyöngyöknek a ko...

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A globális felmelegedést felhasználók, és ebből meggazdagodni akarók, egy egész őrültséggel álltak elő. Felfedeztek egy új ellenséget a földigiliszta tevékenységét földünk ellen. A Daily Caller febru...

Ami megment: a Nap

Ami megment: a Nap

Nap mint nap újságcikkek és publikációk ezrei jelennek meg a világon a fosszilis energiahordozók mennyiségi csökkenéséről, ezek káros hatásairól, a globális felmelegedésről, a sarki jég olvadásáról, a...

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Miközben az Északi-sark jege folyamatosan olvad, az Antarktisz jégtömege egyre csak növekszik az időjárási körülmények ellenére is. Nehéz volt magyarázatot találni a szokatlan jelenségre, de most még...

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Matt McGrath, a BBC hírmagazin környezetvédelmi tudósítója számolt be arról, hogy eddig soha nem látott veszélyben vannak a cápák a folyamatos vadászatok miatt. Döbbenetes, hogy évente több mint száz ...

Győzött az egri platánfa!

Győzött az egri platánfa!

Megszületett a döntés a 2013-as Európai Év Fája versenyen! A 250 éves egri platánfa megnyerte a kihívást, tájékoztatta az MTI-t a magyarországi szervező, az Ökotárs Alapítvány. Brüsszelben kerül átad...

Modern házak ókori ötletek nyomán

Modern házak ókori ötletek nyomán

A modern építészet szerves eleme manapság az energiatakarékos házak tervezése és kivitelezése. A fenntarthatóság jegyében, hogy akár sok ezer év múlva is élhető legyen bolygónk egyre nagyobb szerepet...

Miért ne igyunk kútvizet?

Miért ne igyunk kútvizet?

A kútvíz felhasználása nem is olyan régen még természetesnek számított, főleg faluhelyen nem csak az állatokkal itatták az ásott kutakból mert vizet, hanem a család is ezt fogyasztotta. Akkoriban nyil...

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson - közölte Ősi Attila paleontológus kedden ...

http://ujhazak.com