Megújuló energia: változik a támogatás

A hírek szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet a jövőben a megújuló energia és az alternatív energia hasznosítására. A szektor támogatási rendszerét átalakítják, a decentralizáció, a fenntarthatóság és a hatékonyság kerül a központba. A befektetők már gyülekeznek, a szabályozást még alakítják.

A Nemzeti Energiastratégiáról hozott országgyűlési határozat október elején került elfogadásra, így lehetővé vált, hogy egységes rendszer alakuljon ki, melyben az ágazatot érintő cselekvési tervek, stratégiák kiegészítsék egymást. Az Energiastratégia rendkívül hosszú távú, mivel részletes javaslatokat foglal magába 2030-ig, de található benne 2050-ig szóló útiterv is. A stratégia fő célja az energiaellátás biztonságának megoldása, és a versenyképesség növelése a fenntarthatóság elveit is figyelembe véve.

Ahhoz, hogy a célok megvalósulhassanak, mérsékelni kell az energiaimporttól való függést és az állam szerepvállalását is erősíteni kell. Fontos cél továbbá, hogy a lakosság jövedelmének minél kisebb hányadát kelljen energiára fordítani a jövőben, de a energetikai iparág fellendítése is megoldandó feladat.

A  Nemzeti Energiastratégia egyik kulcsmomentuma a megújuló energia használatának növelése a minél nagyobb energiafüggetlenségért. A mezőgazdaság két pólusúvá alakítása is a dokumentum sarokpontja: a fenntarthatóság illetve a piac igényei alapján meg kell oldani az élelmiszer-termelés és az energetikai célú biomassza-előállítás közötti rugalmas esetenkénti váltást.

A megújuló energia támogatása változik. A KÁT (kötelező átvételi rendszer) és a METÁR (megújuló támogatási rendszer) 2012 júliusától kerülhet bevezetésre. Az említett idő után a Feed in Tariff - FiT (kötelező betáplálási tarifa) redszert fogják alkalmazni a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiánál. A megoldás a termelést is támogatja, de az árszabás a teljesítménytől és az alkalmazott technológiától is függ majd.

Változik a biomassza támogatása is Változik a biomassza támogatása is

Fontos, hogy az új erőművek csak akkor kaphatnak támogatást, ha a villamosenergia-termelés során előállított hőenergia is hasznosításra kerül. A energiahordozók átvételi ára a jogszabályban kerül meghatározásra.

A tervezet szerint az erdészeti biomasszára is szigorúbb szabályokat alkalmaznak: támogatást csak a tűzifából vagy annál gyengébb minőségű fából, illetve hulladékból, melléktermék tüzeléséből előállított villamos energia termelésére lehet kérni. A javaslat alapján a biomassza-erőművek alapesetben 10, távhőrendszerhez csatlakozó erőmű esetén 20 megawattig támogathatók. Hir.ma (a Piac és Profit nyomán)

Hozzászólások

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

Egy tavaly júliusban készített kutatás, amely többek között a Nagy-tavak vízminőségét vizsgálta, kimutatta, hogy az öt tónál háromban veszélyesen magas a tökéletesen gömbölyű, műanyag gyöngyöknek a ko...

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A globális felmelegedést felhasználók, és ebből meggazdagodni akarók, egy egész őrültséggel álltak elő. Felfedeztek egy új ellenséget a földigiliszta tevékenységét földünk ellen. A Daily Caller febru...

Ami megment: a Nap

Ami megment: a Nap

Nap mint nap újságcikkek és publikációk ezrei jelennek meg a világon a fosszilis energiahordozók mennyiségi csökkenéséről, ezek káros hatásairól, a globális felmelegedésről, a sarki jég olvadásáról, a...

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Miközben az Északi-sark jege folyamatosan olvad, az Antarktisz jégtömege egyre csak növekszik az időjárási körülmények ellenére is. Nehéz volt magyarázatot találni a szokatlan jelenségre, de most még...

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Matt McGrath, a BBC hírmagazin környezetvédelmi tudósítója számolt be arról, hogy eddig soha nem látott veszélyben vannak a cápák a folyamatos vadászatok miatt. Döbbenetes, hogy évente több mint száz ...

Győzött az egri platánfa!

Győzött az egri platánfa!

Megszületett a döntés a 2013-as Európai Év Fája versenyen! A 250 éves egri platánfa megnyerte a kihívást, tájékoztatta az MTI-t a magyarországi szervező, az Ökotárs Alapítvány. Brüsszelben kerül átad...

Modern házak ókori ötletek nyomán

Modern házak ókori ötletek nyomán

A modern építészet szerves eleme manapság az energiatakarékos házak tervezése és kivitelezése. A fenntarthatóság jegyében, hogy akár sok ezer év múlva is élhető legyen bolygónk egyre nagyobb szerepet...

Miért ne igyunk kútvizet?

Miért ne igyunk kútvizet?

A kútvíz felhasználása nem is olyan régen még természetesnek számított, főleg faluhelyen nem csak az állatokkal itatták az ásott kutakból mert vizet, hanem a család is ezt fogyasztotta. Akkoriban nyil...

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson - közölte Ősi Attila paleontológus kedden ...

http://ujhazak.com