A Rákóczi Szövetség az anyanyelvi tanulás fontosságára hívja fel a figyelmet

Iskolaválasztási kampányával az idén is az anyanyelvi tanulás fontosságára, ezzel együtt a magyar identitás és kultúra megőrzésére hívja fel a figyelmet a Rákóczi Szövetség.A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kiemelte: a több mint két évtizede működő Magyar Iskolaválasztási Program elsődleges megszólítottjai azok a Kárpát-medencében élő magyar nemzetiségű szülők, akik tavasszal íratják általános iskolába végzős óvodás gyermeküket.

Közlésük szerint a külhonban élő magyar szülők és iskolakezdő kisgyermekek számára a szervezet - helyi partnereivel és az érintett oktatási intézményekkel közösen - 2025 februárja és áprilisa között mintegy félszáz családi óvodás napot szervez szerte a Kárpát-medencében. Az anyanyelvi tanulás fontosságát hangsúlyozzák továbbá a közösségimédia-felületein és az idei rövid kampányfilmben is.

A szervezet a Magyar Iskolaválasztási Programjával évről évre növeli azoknak a támogatási lehetőségeknek a körét, amelyekkel a határon túl magyar közösségeket és az anyanyelvű iskolaválasztást segítheti. A program megvalósításában a Rákóczi Szövetség mindenkor számíthat külhoni partnerhálózatára, a pedagógusokra, az iskolákra, a médiára és nem utolsó sorban az elkötelezett támogatóira, a települési önkormányzatokra, a magánszemélyekre, a cégekre és a magyar kormány bizalmára, támogatására - írták a közleményben.

Felidézték azt is, hogy a szövetség az elmúlt években elindította és folyamatosan fejleszti a szórványt szolgáló iskolabusz-programját, amelynek köszönhetően a Kárpát-medence magyarlakta településein jelenleg 61 busz teljesít szolgálatot, naponta mintegy ezer kisdiákot szállítva magyar iskolába. A diákok tanulását segítik a Rákóczi Szövetség ösztöndíjai és támogatási programjai.

A szervezet tavaly digitalizálta a nemzetpolitika legnagyobb programját, a Szülőföldön Magyarul Programot, amelynek keretében az idén áprilistól is benyújthatják támogatási kérelmeiket az érintettek.

A közleményben kitértek az Iskolatáska programra is, amelynek lényege, hogy a szervezet - 2019 óta - legkésőbb tanévkezdetig egy-egy jó minőségű iskolatáskával ajándékozza meg azokat az iskolakezdő kisdiákokat, akik magyar tannyelvű iskolában kezdik meg tanulmányaikat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com