A román parlament nyilatkozatban kérte a jogszabály módosítását

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román parlament szerint az új ukrán oktatási törvény drasztikusan korlátozza az Ukrajnában élő több mint négyszázezres román közösség jogát az anyanyelvű oktatáshoz, ezért a vonatkozó nemzetközi szabványoknak megfelelő, az ukrajnai kisebbségek védelmét garantáló jogszabályi keret kialakítását sürgeti.A kétkamarás román parlament erről szóló nyilatkozatát egyhangúlag fogadták el a képviselők és szenátorok szerdai együttes ülésükön. A nyilatkozatban felkérik Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy küldje vissza megfontolásra a jogszabályt a kijevi parlamentnek.

    
A dokumentumban felkérik az ukrán parlamentet, hogy az oktatási törvényt igazítsa a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának és az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének előírásaihoz. A parlamenti vita során a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről felszólaló Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető kijelentette: a kisebbségi jogok érvényesülése a demokrácia fokmérője.


Leszögezte: Ukrajna nem számíthat a nemzetközi közösség támogatására, ha nem tartja be a kisebbségvédelem európai szabványait, Románia pedig csak akkor lépet fel hitelesen az ukrajnai nemzettársak védelmében, ha otthon sem sepri a szőnyeg alá a kisebbségi igényeket. A bukaresti parlament felszólította a román államfőt és kormányt, hogy a nemzetközi intézményeknél és a kétoldalú kapcsolatokban álljon ki határozottan az ukrajnai románok védelmében és egy küldöttséget bízott meg azzal, hogy Ukrajnába utazzon és párbeszédet kezdeményezzen az ukrán hatóságokkal a nyilatkozatban kifogásolt gondok megoldása érdekében.
    

A bukaresti külügyminisztérium szerdai közleménye szerint Teodor Melescanu, a román diplomácia vezetője az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán kétoldalú megbeszélést folytatott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, kifejezve Bukarest aggodalmát az Ukrajnában működő román tannyelvű iskolákért. A román külügyminiszter olyan kiegészítő intézkedéseket tart szükségesnek, amelyek összhangba hozzák az új ukrán oktatási törvényt a vonatkozó nemzetközi szabványokkal, oly módon, hogy a román tannyelvű oktatás minőségét ne érintse hátrányosan az új jogszabály bevezetése.
    

Kedden a Kovászna megyei önkormányzat is egyhangúlag elítélte a kijevi parlament "kisebbségellenes, az európai értékeket megtagadó" döntését, amely szerintük alapvető emberi jogaiktól fosztja meg a magyar és román, valamint más őshonos nemzeti kisebbségeket Ukrajnában. Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal.


A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása pedig csak az első négy osztályban engedélyezett. Így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com