Az új olasz tanév mobiltiltással és hazafias neveléssel kezdődött meg

A mobiltelefonok használatának tiltásával, a hazaszeretetet erősítő tantárgy bevezetésével, a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazásával, valamint új szakközépiskolai rendszer bevezetésével kezdődött meg a tanév Olaszországban hétfőn.A mobiltelefon használata az első nyolc osztályban vált tilossá. Ez Olaszországban az általános iskola ötosztályos alsó tagozatát, és hároméves felső tagozatát érinti. Mobiltelefont oktatási eszközként sem használhatnak a gyerekek az iskolák épületen belül. Ahol lehetőség van, az oktatási intézmény biztosítja táblagépek vagy számítógépek használatát a tanórákon.


Giuseppe Valditara oktatási miniszter írta alá a mobiltelefonok tiltására vonatkozó rendelkezést. Ez az első tanév, amelyben alkalmazzák a 6 és 14 év közötti diákokra vonatkozó korlátozást. A gimnáziumok önállóan dönthetnek, de az iskolák nagy részében már eddig is tilos volt a mobilhasználat a tanítási idő alatt. A miniszternek az új tanévre vonatkozó rendelkezései között szerepel az iskola és a családok közötti kapcsolattartást segítő üzenőfüzet használatának visszaállítása.


A papír alapú üzenőfüzet ismét kötelezőnek számít az általános iskolákban, ahol az utóbbi években diákok és szülők interneten keresztül követték a házi feladatokat, az osztályzatokat és más iskolai értesítéseket. Új formát kapott az állampolgári ismeretekre vonatkozó tantárgy. A tanévben harminchárom órát kell szánni az alkotmány alapvető értékeinek tanítására. Az oktatási tárca irányelvei között szerepel az alapvető jogok ismerete, az egymás iránti tisztelet, a szolidaritás, az egyéni felelősség, az állampolgári kötelességek elsajátítása, valamint annak “tudatosítása, hogy mindenki a hazának nevezett nemzeti közösség tagja”.


A tantárgy elő kívánja segíteni az egyéni kezdeményezés erősítését, a munka iránti elkötelezettséget, a környezetvédelmet, a szervezett bűnözés és a törvénytelenség elleni fellépést, a függőségek elkerülését, de egészségügyi, pénzügyi és közlekedési ismereteket is tartalmaz. “Tudatos és felelősségteljes állampolgárokat akarunk nevelni” - mondta Giuseppe Valditara.


Az újdonságok között szerepel a szakközépiskolák reformja: az eddigi ötéves szakközépiskolák helyett kísérletileg bevezetik a 4 plusz 2 éves oktatást, amely az utolsó két tanévben a munka világában helyezi el a tanulókat. Megmaradnak a tavaly indított, úgynevezett Made in Italy gimnáziumok is, amelyek az olasz gazdaság működésére és termékeire helyezik a hangsúlyt.


A tanév újdonságának számít a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása az oktatásban. Kisérleti jelleggel négy tartomány, Calabria, Lazio, Toszkána és Lombardia tizenöt iskolájában vezetik be. A miniszter kijelentése szerint fel akarják mérni, hogy az MI miként tudja növelni a tanulók teljesítményét, hogyan segíti a speciális igényű tanulókat, valamint a mesterséges intelligencia csökkentheti a tanárok adminisztratív terheit is.


Olaszország nagy részén hétfőn vagy a következő napokban nyitnak meg az iskolák, többek között Trento területén, Friuli-Venezia Giulia, Veneto, Valle d’Aosta, Marche, Umbria és Lazio tartományban. Szeptember 12-én Campania, Lombardia, Molise és Szicília, valamint Szardínia szigete következik. Az Il Mattino című nápolyi napilap hétfőn címoldalán hirdette, hogy négyszázezer tanuló kezdte el az iskolát mobiltelefon nélkül.


Egy idei felmérés szerint a Nápoly-központú Campania tartományban a 6 és 17 éves gyerekek közel nyolcvan százalékának van okostelefonja, amelyet naponta használ. Országos szinten Campaniában a legmagasabb, tizenhat százalék fölötti az online zaklatás, bántalmazás áldozatává váló gyermekek aránya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com