Deutsch: sehol sincs alternatívája a digitális oktatásnak

Sehol, így Magyarországon sincs alternatívája a digitális oktatásnak - jelentette ki a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten.A Mobidik - Mobil Digitális Iskola program záró rendezvényének sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás kiemelte: a 21. század előttünk álló éveiben a korszerű, a személyes boldogulást a lehető legnagyobb mértékben szolgáló, a munkavállalásban a legnagyobb siker esélyét megteremtő rendszerhez elengedhetetlen a digitális oktatás. Ennek érdekében digitális oktatási stratégiát dolgoztak ki, amelynek megvalósítása már elindult - mutatott rá. Hozzátete: ez a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakításának programja.

A magyar köznevelési és szakképzési rendszernek minden diák számára lehetőséget kell biztosítania, hogy elsajátítsa a jövő technológiáját, minden diáknak legalább átlagos szinten el kell sajátítania a digitális készségeket - mondta. Deutsch Tamás hangsúlyozta: már ebben az évtizedben is alig akad olyan munkakör, amelynek betöltéséhez megfelelő digitális ismeret ne lenne szükséges.


A fontos célok között említette a modern digitális infrastruktúra, a szélessávú internet és a wifi eljuttatását az oktatási intézményekbe, a pedagógusok képzését, a diákok saját eszközeinek bevonását a tanulási folyamatba, valamint a digitális tartalomkínálat bővítését, vonzóbbá tételét az oktatási intézményekben.    


Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a magyar oktatási rendszernek képesnek kell lennie a digitális fordulatra és arra, hogy elsajátíttassa a gyermekekkel a digitális készségeket. Kevesebb idő áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk - hangoztatta. Kifejtette: az a gyermek, aki most szeptemberben kezdi el az iskolát, tíz-tizenöt év múlva már valamilyen végzettséget szerezhet, és akkor már egy egész más munkahelyi környezetben kell helyt állnia, egy olyan világban, ahol ma még nem ismert munkakörök jelenhetnek meg.


A kormánybiztos lényegesnek nevezte a tantermi környezet átalakítását és a pedagógusok módszertani képzését, amely - mint mondta - már elindult. Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Mobidik program vezetője sikeresnek értékelte a programot, amely várhatóan ősszel folytatódik. Addig pedig a nyáron a fonyódligeti Erzsébet-táborban lesz a kezdeményezésben létrehozott mobil digitális iskolai egység - közölte.


A Mobil Digitális Iskola (Mobidik) egy - a helyszínen is bemutatott - minden digitális eszközzel felszerelt, tanteremnek berendezett speciális irodakonténer, amely hétről hétre más-más városban hozta közelebb a jövő oktatását általános és középiskolások, valamint tanáraik számára. A mobil iskolával csaknem 17 ezer kilométert tettek meg, 15 városba jutott el a tanév második felében. Ezen időszak alatt több mint ötezer diák tanult az iskolában, és több mint hatszáz pedagógus vett részt a módszertani foglalkozásokon.


A program keretében a diákok modern felszereléseket próbálhattak ki, pénzügyi tudatosságot, programozást tanulhattak, továbbá megismerkedhettek a fenntarthatóság fogalmával is. A tanórákon a diákok és tanárok által kitöltött digitális kérdőívek segítségével kutatás készült az internet és a digitális eszközök használatáról. Ennek alapján a diákok leggyakoribb digitális időtöltése a filmnézés, a játék és a chat, alig használnak e-mailt, és a tanulással töltött idő is alacsony. A diákok 89 százaléka naponta legalább egyszer használja az internetet, és több mint 50 százalékuk szinte folyamatosan a világhálón van.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com