Elismeri az egyetem a téli vizsgaidőszakban szerzett jegyeket, de a tanárok ellen vizsgálat indul
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) kivételesen elismeri azokat a jegyeket, amelyeket nem az egységesített tételek alapján adtak a téli vizsgaidőszakban az egyetem egyes tanárai, de az oktatók ellen vizsgálatot indítanak.
Az egyetem szenátusa által hozott szerdai döntésekről Leonard Azamfirei rektor tájékoztatta csütörtökön az MTI-t. Azt mondta, hogy a diákok érdeke indokolta a döntést, hiszen ők egyáltalán nem felelősek a kialakult helyzetért. A rektor szerint a problémát a magyar tagozat egyes tanárai idézték elő szándékosan azzal, hogy megtagadták az egységes vizsgatételekre vonatkozó szenátusi határozat végrehajtását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások