Grezsa: az óvodafejlesztési program egy, a nemzeti egység felé mutató program

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Az óvodafejlesztési programnak a teljes magyar nemzet a célközössége, ez egy, a nemzeti egység felé mutató program - jelentette ki Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a felvidéki Révkomáromban szerdán.Grezsa István erről a révkomáromi Tiszti Pavilon dísztermében beszélt, ahol köszöntőt mondott azon az ünnepségen, amelyet a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében összeállított - módszertani és szakmai segédanyagokat tartalmazó - "Magyar sarok" fejlesztőcsomagok átadása alkalmából rendeztek. A csomagokkal a magyar kormány az óvodai oktatás-nevelés minőségének javításához és a magyar kultúrához kapcsolódó ismeretek és kötődés elsajátításához kíván segítséget nyújtani. A fejlesztőcsomagokból közel 350, magyar nyelvű nevelést biztosító felvidéki óvoda kap.

   
A kormánybiztos köszöntőjében a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program célkitűzéseiről és megvalósításának részleteiről is beszélt. Elmondta: a programmal az alapokat, az oktatási-nevelési rendszert szeretnék megerősíteni a Kárpát-medencében, hiszen a 21. században ez az alapja az egységes nemzeti közösségbe történő szervezésnek.


Hangsúlyozta: a program ahhoz is hozzájárul majd, hogy a magyarság Trianon után "meginduljon előre", és újra betölthesse azt a hivatást, amelyet a Kárpát-medence legnépesebb nemzeteként rárótt a sors, azt, hogy a testvérnépekkel együtt döntő befolyással bírjon a Kárpát-medence és az egész kontinens jövőjére. Hozzátette: az óvodaprogram - amellett, hogy a jelenről és a jövőről is szól - képviseli a magyar kormány azon szemléletét is, hogy ha Magyarország gazdaságilag növekszik - mint az elmúlt években folyamatosan -, abból a külhoni magyar közösségek is részesüljenek.
    

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az óvodaprogramról szólva hangsúlyozta: szinte hihetetlen eredmény, hogy a tavalyi évben magyar kormányzati forrásból 58 felvidéki magyar óvoda újulhatott meg, ami azért is rendkívüli, mert ezek az intézmények az elmúlt években hiába pályáztak a szlovák kormányhoz támogatásért, kéréseiket rendszerint elutasították.
    

Jókai Tibor, az óvodaprogram egyik felvidéki szakmai partnerének, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) az elnöke az ünnepségen mondott beszédében megköszönte az anyaországnak az oktatás és nevelés terén hosszú távon nyújtott nagylelkű segítségét, majd rámutatott: a mostani ajándék a magyar óvodák versenyképességének és színvonalának növeléséhez és a gyerekek magyarsághoz való kötődésének megteremtéséhez is jelentős segítség.
    

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 novemberében hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés, anyagi kerete 17,1 milliárd forint. A program célja, hogy növelje a Kárpát-medencei magyar óvodákba íratott gyerekek számát. Felvidéki része, amelyre 6,3 milliárd forintnyi összeget szánnak, tavaly szeptemberben indult el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com