Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatás minden szintjén
Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
A tervek szerint 2030-ra átfogó, minden oktatási szintet lefedő MI-oktatási rendszert alakítanak ki, amely a szélesebb társadalom számára is elérhető lesz.
A program részeként felgyorsítják az MI-oktatás bevezetését az általános és középiskolákban, külön tantárgyak indításával, valamint a technológia más tantárgyakba való integrálásával. Emellett ösztönzik, hogy az iskolák tanórán kívüli foglalkozások és gyakorlati programok keretében is bővítsék a diákok ismereteit – áll a közleményben.
A felsőoktatásban az elképzelések szerint a mesterséges intelligencia az alapoktatás részévé válna minden hallgató számára. Az egyetemeket arra is ösztönzik, hogy interdiszciplináris képzéseket indítsanak, amelyek az MI-t más tudományterületekkel kapcsolják össze, valamint igazítsák képzési kínálatukat a gyorsan változó iparági igényekhez.
A terv kitér arra is, hogy az MI-t a tanítás támogatására használnák, például digitális eszközök alkalmazásával csökkentenék a pedagógusok terheit és javítanák a hatékonyságot. A technológiát a többi között a házi feladatok kezelésében, az értékelésben, valamint a tanulók kérdéseinek megválaszolásában és korrepetálásában is alkalmaznák.
Emellett az MI segítségével elemeznék a tanórai interakciókat is, hogy visszajelzést adjanak a tanároknak módszereik fejlesztéséhez. A javaslat szerint a technológiát a pedagógusok képesítési vizsgáiba és tanúsítási folyamataiba is beépítenék – tették hozzá.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások