Megszavazta a román képviselőház az iskola újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Megszavazta a bukaresti képviselőház csütörtökön a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé.A törvénytervezet szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket - a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán - a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt. A képviselőház ahhoz is hozzájárult, hogy az újraalakuló tanintézmény felvegye az 1948-ban államosított jogelődje által használt "II. Rákóczi Ferenc" gimnázium nevet.

    
A tervezet szövegébe a bizottsági vita során Lavinia Cosma, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőjének javaslatára bekerült egy olyan pontosítás is, miszerint a katolikus iskola az - egyháznak visszaszolgáltatott - épületegyüttes B szárnyában működik. Ezt a "félreértések elkerülésével" indokolták, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.
    

A képviselőházban a felekezeti iskola helyzetét rendező tervezetet 172 törvényhozó támogatta, 69 ellenezte, nyolcan tartózkodtak. Az ellenzők közül a leghangosabbnak Marius Pascan volt Maros megyei prefektus, a Traian Basescu volt államfő által alapított, ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselője bizonyult, aki a román nemzeti érdekek elárulásának minősítette a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ közti megállapodást, amely ismét "etnikai lőtérré, az etnikai szegregáció" városává változtatja Marosvásárhelyt.
    

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője azzal indokolta a jobbközép alakulat ellenszavazatát, hogy a törvény szerinte "konfliktust szít", amely hatályba lépése esetén "kinyitná Pandóra szelencéjét", tekintettel arra, hogy eddig még egyetlen középiskolát sem alapítottak törvénnyel Romániában, de a marosvásárhelyi eset precedenst teremthet.
    

A kormánykoalíció és az RMDSZ-en kívül támogatta az iskolaalapítást az ellenzéki USR is, amely Lavinia Cosma képviselő magyarázata szerint szakítani akart azzal a 27 éves marosvásárhelyi gyakorlattal, hogy mindenről etnikai alapon szavaznak, amiért szerinte a magyar és a román politikusok egyaránt felelősek. Mint mondta, az USR-nek semmi köze az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megállapodásához, de úgy értékelte: véget kell vetni annak, hogy a (marosvásárhelyi felekezetei iskolában tanuló) gyermekek oktatáshoz való jogát politikai csatározásokra használják. "Kiegyensúlyozottan, felelősen szavaztunk, és fontos lenne végre megérteni, hogy 2017-ben már ideje felhagyni ezzel a románokat és magyarokat szembefordító manipulálással" - hangoztatta az USR képviselője.
    

A tervezetről a kétkamarás román parlament szenátusa hozza meg a végső döntést. A bukaresti szenátus december elején az oktatási kerettörvény módosításával jogalapot teremtett arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt elnöke.
    

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com