Nyilvánosságra hozták az állami ösztöndíjszerződés mintáját

Nyilvánosságra hozták az állami ösztöndíjszerződés mintáját csütörtökön a www.oh.gov.hu és a www.felvi.hu oldalon.

Az oldalon közzétett tájékoztatóban kiemelték: a szeptemberben induló állami ösztöndíjas vagy állami részösztöndíjas képzésekre felvett jelentkezőknek a beiratkozáskor kell aláírniuk az állami ösztöndíjszerződést. Mint írták, az állami ösztöndíjas és az állami részösztöndíjas képzésekre besorolt jelentkezők számára a támogatás elnyerésének feltétele, hogy aláírják a szerződést.
Részösztöndíjat a műszaki, természettudományi, informatikai, orvos- és egészségtudományi képzési területen, valamint az agrár képzési terület agrárműszaki képzési ágában önköltséges képzésre felvett jelentkezőknek ajánlanak fel.




A szerződés a hallgató és a magyar állam nevében eljáró Oktatási Hivatal között jön létre. Az ebben foglaltak szerint mindkét fél vállal kötelezettségeket. Az állam azt, hogy a hallgató képzésének költségét részben vagy egészben átvállalja (állami ösztöndíj, állami részösztöndíj), a hallgató pedig azt, hogy oklevelét a megszabott időn belül megszerzi, és a végzés után 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon fog dolgozni. Az állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal támogatott félévek száma maximum 12 lehet.
Az államilag támogatott képzésre besorolt jelentkezők a www.felvi.hu-n és a www.oh.gov.hu-n ismerhetik meg a szerződés tartalmát, majd augusztus 15-étől a felvi.hu "személyes ügyintézés" menüpontjában megtekinthetik a személyes és képzési adataikkal feltöltött, egyedi szerződésüket.
A szerződés pontosan tartalmazza az adott hallgatóra tekintettel folyósítandó állami ösztöndíj mértékét. A besorolt jelentkezőknek magával a szerződésmintával nincs teendőjük, a szerződés eredeti példányait az Oktatási Hivatal eljuttatja a felsőoktatási intézményekhez, azt a beiratkozáskor a felsőoktatási intézményben kell majd aláírniuk a leendő hallgatóknak.
Az ösztöndíjszerződés aláírása a beiratkozás előfeltétele ebben a finanszírozási formában, ezért ha a jelentkező nem írja alá, akkor csak önköltséges formában kezdheti meg a tanulmányait - olvasható a tájékoztatóban.
Princzinger Péter az Oktatási Hivatal elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: mintegy 51 ezer teljes állami ösztöndíj mellett kétezer hallgatónak tudnak részösztöndíjas képzési formát felajánlani. Önköltséges formában mintegy 29 ezren tanulhatnak. Utóbbi szám többé-kevésbé megfelel a tavalyi adatoknak.

MTI

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com