OH: megjelentek a 2016-os kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai
Az Oktatási Hivatal szerdai tájékoztatása szerint a telephelyi jelentésből minden érdeklődő sokoldalú képet kaphat az egyes iskolák jellemzőiről.
Megismerheti az adott iskola, és annak osztályai teljesítményadatait, az iskolai munka fejlesztő hatását.
Megtudható az is, hogy az iskolába járó diákok szociokulturális hátterük szempontjából milyenek, és látható az is, hogy az ebből adódó hátrányokat az iskola mennyiben tudja kompenzálni. A tanulói jelentés azt tartalmazza, hogy a diák pontosan milyen feladatokat kapott, és azokat milyen eredményesen oldotta meg, mindezt ahhoz is viszonyítva, hogy a többi gyerek az adott feladatot milyen sikerrel teljesítette. Ugyanitt látható, hogy a diák teljesítménye az ország összes tanulója, az iskola tanulói, illetve az osztály tanulói teljesítményéhez viszonyítva milyen.
A jelentés bemutatja, hogy az előző (két évvel az előtti) méréshez képest a gyerekek teljesítménye hogyan változott. Az információkat a szülő a tanulói mérési azonosító felhasználásával ismerheti meg.
A tanulói mérési azonosítót a mérésben részt vevő tanulók kézhez kapták, de a tanuló iskolája bármikor képes újra előállítani azt. A 2016. évi Országos kompetenciamérés eredményeinek feldolgozása folytatódik. Az eredmények általános összefüggéseit elemző Országos jelentés megjelenésének jogszabályi határideje április 27-e - írták.
MTI

Hozzászólások