Romániában jelenléti oktatással kezdődött a tanév

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában járványügyi óvintézkedések közepette, de egyelőre jelenléti oktatással, szabadtéri ünnepségekkel kezdődött meg hétfőn a 2021-2022-es tanév, a hatóságok azonban arra készülnek, hogy szükség esetén ismét áttérnek az online oktatásra azokon a településeken, ahol az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma 14 nap alatt meghaladja a lakosság hat ezrelékét.A csaknem hárommillió diák közül már most is van több mint ötezer, aki csakis az online oktatási felületen találkozhat tanáraival és osztálytársaival. Az országban jelenleg 12 olyan település van (többségük Szatmár megyében), ahol a fertőzési ráta már meghaladta a hat ezreléket, néhány bukaresti iskolát pedig a befejezetlen építkezések, felújítások miatt nem nyitottak meg.
    

Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete szerint azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta túllépi a hat ezreléket, az oktatást az internetre költöztetik, csak az óvodások, illetve az iskola-előkészítő osztályok és kisegítő iskolák tanulói járhatnak be az iskolákba. Hasonlóképpen két hétre online oktatásra tér át minden olyan osztály, ahol fertőzést mutattak ki valamelyik diáknál, azok a 12 év feletti diákok azonban, akik be vannak oltva, továbbra is személyesen részt vehetnek a tanórákon. A karanténintézkedést a nyolcadik nap után fel lehet oldani a beoltatlan diákok esetében is, amennyiben a szülők hozzájárulnak, hogy az iskolában leteszteljék őket, és az antigén gyorsteszt eredménye negatív.
    

Az iskolákban zárt térben kötelező a védőmaszk viselése, Bukarestben egy helyi rendelet alapján az iskolák környékén várakozó szülőknek a szabadban is maszkot kell viselniük. A hatóságok még egy-két hete is azt remélték, hogy ebben a tanévben már nem lesz szükség távoktatásra, de a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbinál meredekebben emelkedő fertőzési görbét produkált Romániában, ahol az átoltottság (Bulgária után) a második legalacsonyabbnak számít az Európai Unióban. Az országos fertőzési ráta már meghaladta az egy ezreléket, az újonnan diagnosztizált fertőzések száma pedig hétről hétre több mint másfélszeresére emelkedik.
    

A közoktatási rendszer 317 531 alkalmazottja közül 193 430 (kevesebb mint 61 százalék) van beoltva. Ez az arány csaknem kétszerese az országos (31 százalékos) átoltottsági átlagnak. A beoltható (12 év feletti) diákok átoltottsága jóval kisebb az átlagnál: szeptember 4-ig kevesebb mint 200 ezer tizenéves vette fel a koronavírus elleni oltást, ami 12 százalékos átoltottsági arányt jelent.
    

A tanévvel együtt oltási kampány is kezdődik a romániai iskolákban: a következő két hónapban a diákok, szülők és pedagógusok az oktatási intézmények orvosi rendelőiben, az iskolában szervezett mobil oltópontokon, vagy a közeli oltóközpontokban is felvehetik a vakcinát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com