Szakkollégiumot indít jogászhallgatóknak Kolozsváron a Sapientia egyetem és a református egyház

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Szakkollégiumot indít Kolozsváron jogászhallgatói számára a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az Erdélyi Református Egyházkerülettel összefogva - jelentették be a két intézmény képviselői egy kolozsvári sajtótájékoztatón csütörtökön.A Collegium Iuridicum számára a református egyház vásárolt meg egy ingatlant Kolozsvár belvárosában, amelyben az őszi tanévkezdésig 20-25 diák befogadására alkalmas otthont, tantermet, közösségi teret és könyvtárat alakítanak ki. Amint Ballai Zoltán, az egyházkerület tanácsosa elmondta: a 600 négyzetméteres ingatlan megvásárlása és felújítása szerepelt abban a csomagban, amelyre jelentős támogatást kapott az egyházkerület a magyar kormánytól.

    
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja elmondta: a budapesti Igazságügyi Minisztérium támogatásával már három éve elindították a Moór Gyula Programot, mely intenzív felkészítő a bírói, illetve ügyészi, valamint ügyvédi kamarai felvételire készülőknek. Ez a program teljesedik ki a szakkollégium beindításával. Úgy vélte: a szakkollégiummal a Sapientia olyan lehetőségeket tud nyújtani a jogászhallgatóinak, amelyeknek nincsen párja a romániai egyetemeken.
    

Veress Emőd, az egyetem jogi tanszékének vezetője elmondta: azt követően, hogy 1959-ben megszűnt a kolozsvári Bolyai Egyetem és a kolozsvári magyar jogászképzés, az erdélyi magyarság csaknem kiszorult a román igazságszolgáltatási rendszerből. Míg Románia lakosságának 6,5 százaléka magyar nemzetiségű, a romániai ügyészek és bírák karában 1,2 százalékos a magyarok részaránya. Az oktató szerint az 1989 utáni kedvezőbb feltételek is csak arra voltak elegendők, hogy a statisztika ne romoljon tovább. Hozzátette: a szakkollégium a változást kívánja elősegíteni.
   

 Veress Emőd tájékoztatása szerint a szakkollégiumban az egyetem legjobb jogászhallgatói számára biztosítanak majd ingyenes lakhatást, cserében viszont a bentlakóknak szakmai többletfeladatokat kell ellátniuk. Az oktató elmondta: az épületben olyan könyvtárat hoznak létre, amelynek a nyugat-európai polgári jogi, büntetőjogi és alkotmányjogi szakirodalma páratlan lesz Romániában.
    

Az MTI kérdésére Veress Emőd elmondta: mivel a jogászi szakma erősen kötődik a nyelvhez, a beszédkészséghez, az egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy diákjai román nyelvi környezetben is megállják a helyüket. A Sapientia jogászképzésén a tárgyak egy részét románul tanítják, de az egyetem a románul tanított tárgyakhoz román és magyar nyelvű jegyzeteket is készített.
  

"Az egyetem azért jött létre, hogy itthon maradjanak és itthon boldoguljanak a fiatalok. Ehhez pedig kell a román nyelvtudás" - tette hozzá Tonk Márton dékán.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com