Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben

Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban - a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra. A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuális oktatás lehetőségeit kihasználva - közölték az illetékesek.Szerbiában vasárnapról hétfőre 27 863-ról 28 099-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Vasárnap kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 641-re emelkedett. Koszovóban egy nap alatt 10 059-ről 10 247-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenkettővel 327-re a halálos áldozatok száma. Hiány alakult ki a koronavírus-fertőzöttek kezelésére használt gyógyszerekből a kis, balkáni államban, és egyelőre nem lehet tudni, mikor lesznek kaphatók ismét ezek a gyógyszerek.

    
Észak-Macedóniában egy nap alatt 11 754-ről 11 839-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Vasárnap négy halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, amivel a halottak száma 527-re nőtt. Az illetékesek közölték, hogy az utóbbi napokban jelentősen csökkent a napi új fertőzöttek száma, ami az elővigyázatossági intézkedések betartásának köszönhető. A statisztikák azt mutatják, hogy az idősebbek nagyon vigyáznak magukra, ám a fiatalok még mindig figyelmetlenek és gyakran felelőtlenül vesznek részt tömegesebb rendezvényeken, házibulikon.
    

Montenegróban hétfőre 3588-ról 3618-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában kettő halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 64-re nőtt. A miniszterelnök közölte, hogy a kormány biztosította a szükséges eszközöket ahhoz, hogy a járvány gazdaságot sújtó hatásai ellenére se kelljen csökkenteni a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit.
    

Bosznia-Hercegovinában vasárnapról hétfőre 14 085-ről 14 318-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és öten haltak bele a Covid-19-betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 405-re emelkedett.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

http://ujhazak.com