Csak a baj van a szerelemmel

Egy évig tart az igazi szerelem, és ha véget ér, akkor bele is betegedhet az, aki gyászolja az elmúlt kapcsolatot. jump-for-love
A szerelem mellett szóló érveket már mindenki kívülről fújja, hiszen azokat hangoztatják azok, akik hisznek a párkapcsolatokban, és akarnak is egyet. A ő érveik mellett, viszont az ellenzőknek is van egy-két megállapítása, amely szerint sokkal jobban jár mindenki, ha nagy ívben elkerüli a szerelmet. Ráadásul ők tudományos érvekkel szolgálnak, hiszen rengeteg kutató rámutatott már, hogy a szerelem kártékony.

Aki például azt állítja, hogy az igaz szerelem örök az - az olasz tudósok szerint - nagyon téved, ugyanis a szakemberek megállapították, hogy a romantikával járó nagy szerelem egy év alatt véget ér.

Ennek a tudományos magyarázata az, hogy egy kapcsolat elején a szervezetben egy bizonyos fehérje váltja ki az eufória érzését. Ez azonban, ahogy múlik az idő, úgy csökken és végül elmúlik az akut szerelem.

Erre a röpke egy évre, tehát felesleges belebonyolódni a szerelembe, pláne azért, mert a férfiak és a nők úgyis mindig mást akarnak. A férfiak bizalomra, elfogadásra, csodálatra, egyetértésre, bátorításra, elismerésre vágynak. A nők ezzel szemben biztonságot, megbecsülést, értékeket, odaadást, tiszteletet, megértést és gondoskodást várnak.

Ha még az sem elég, hogy nincs semmi közös a párokban, akkor gondoljanak a pénztárcára, elvégre a szerelem csak viszi a pénzt. Ennek is van tudományos magyarázata, mégpedig az, hogy a szervezetben kedélyjavító amfetaminhoz hasonló hormon termelődik, amit PEA-nak neveznek.

Ez a kapcsolat idején magas marad, de a szakítás után csökken, amivel a szerelmi bánatot magyarázzák a szakemberek. Mivel a PEA a csokoládéban is megtalálható, ezért a tudósok szerint abból többet eszik az, aki szerelmes, s az édesség ma már nagyon drága mulatság.

ongyilkossag_nagyHa nem a túlzott cukor bevitel öli meg a szerelmeseket, akkor majd a szakítás fogja, állítják német kutatók, ugyanis az elhagyott szerelmesek szervezetében a cortisol, és az adrenalin beteges szintre emelkedik, ezért szívritmuszavar jelentkezhet, vagy magas vérnyomás. Az immunrendszer sem működik tökéletesen, ezért a legyengült szervezet könnyen elkaphat valami betegséget.

Ráadásul az elhagyott szerelmesek úgy viselkednek, mint a drogosok, ha meglátják a volt párjuk képét, ugyanis a válás ugyanúgy megváltoztatja az agy szövet szerkezetét, mint a depresszió esetében.

A szerelem akár meg is őrjítheti az embereket a különböző kutatások eredményei szerint, ugyanis a szerelmesek elvesztik az önuralmukat, irracionálissá válnak, és ha elutasítják őket, akár öngyilkosság is megfordulhat a fejükben.

(Forrás: Életforma)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com