Nem tragédia, ha túl elfoglalt a párunk
Nehezen tartunk ki, ha a szerelmünknek alig jut ránk ideje, ezért inkább foglaljuk el magunkat.
A kapcsolat elején, még milliónyi időt próbáltunk együtt tölteni a párunkkal, mert, lehet, hogy még mind a ketten iskolába jártunk, vagy máshol dolgoztunk, de aztán megváltozott az életünk, mert a párunknak hirtelen rengeteg dolga akad, és ránk már alig marad ideje.
Előfordul, hogy csak pár hétig tart az, hogy a partnerünk több időt tölt a munkahelyén, mint otthon, mert plusz munkát vállal azért, hogy házat építsünk, megalapozzuk a jövőnket. Ezt a kis időt mindannyian kibírjuk, hiszen a mi érdekünk is. A problémák akkor kezdődnek, ha ez hosszú ideig megy így.
A gonosz kisördög kihasználja, hogy egyedül vagyunk, és elkezd sustorogni a fülünkbe, hogy biztosan azért hanyagol el a szerelmünk, mert már nem is szeret minket, csak egy megszokott házi kellékek lettünk.
Holott ez egyáltalán nem így van, és tehetünk is azért, hogy ne váljunk villámgyorsan féltékeny, hisztis hárpiájává. El kell fogadnunk, hogy a párunk most sokat dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki egy projektből, amivel ugyebár a családi kasszát is gyarapítja.
Ha este, amikor hullafáradtan, hazaesik, akkor ne azzal várjuk, hogy már megint hol volt, és miért nem lehet vele rendesen beszélni, hanem inkább készítsünk valami vacsorát, vagy egy kellemes fürdőt!
Attól, hogy a párunk tovább dolgozik, mint mi, még nem jelenti azt, hogy az időkülönbséget nekünk a kanapén ülve kell töltenünk. Foglaljuk el magunkat valamivel! Találkozzunk addig a barátainkkal, vagy vásároljunk be, látogassuk meg a szüleinket, vagy olvassunk, és máris rájövünk, hogy milyen gyorsan elrepült az idő, és már haza is ért a párunk.
A megértő viselkedés azért nem jelenti azt, hogy mindent el kell viselnünk, és magunkba kell temetnünk. Muszáj elmondanunk, ha nem tetszik, ahogy esténként beszél velünk a párunk. Az egésznek az a lényege, hogy ne dühösen akarjunk beszélgetni, hanem nyugodtan üljünk le, és érthetően vitassuk meg a problémákat.
Nem kell aggódnunk, amiatt se, hogy a távollét alatt elmúlik a szerelem, ugyanis gyakran pont az ellenkezője történik, azaz ráébredünk, hogy mennyire is szeretjük egymást. Ha mégis az történik, hogy a sok különlét miatt szakítunk, akkor az a kapcsolat már amúgy is a végét járta.
A szerelem olyan, mint a tűz, ezért muszáj táplálni. Nem kerül sokba, ha napközben írunk egymásnak egy-egy szöveges üzenetet, vagy mire hazaér a párunk, készítünk egy finom süteményt, esetleg megnézünk közösen egy filmet.
Az elfoglaltságot sosem lehet hibáztatni egy esetleges eltávolodásért, ugyanis csakis rajtunk áll, hogy ki akarunk-e tartani, támogatni akarjuk-e a párunkat, és hajlandóak vagyunk-e kölcsönösen tenni azért, hogy éreztessük a másikkal, hogy még mindig szeretjük.
A kapcsolat elején, még milliónyi időt próbáltunk együtt tölteni a párunkkal, mert, lehet, hogy még mind a ketten iskolába jártunk, vagy máshol dolgoztunk, de aztán megváltozott az életünk, mert a párunknak hirtelen rengeteg dolga akad, és ránk már alig marad ideje.
Előfordul, hogy csak pár hétig tart az, hogy a partnerünk több időt tölt a munkahelyén, mint otthon, mert plusz munkát vállal azért, hogy házat építsünk, megalapozzuk a jövőnket. Ezt a kis időt mindannyian kibírjuk, hiszen a mi érdekünk is.
A gonosz kisördög kihasználja, hogy egyedül vagyunk, és elkezd sustorogni a fülünkbe, hogy biztosan azért hanyagol el a szerelmünk, mert már nem is szeret minket, csak egy megszokott házi kellékek lettünk.
Holott ez egyáltalán nem így van, és tehetünk is azért, hogy ne váljunk villámgyorsan féltékeny, hisztis hárpiájává. El kell fogadnunk, hogy a párunk most sokat dolgozik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki egy projektből, amivel ugyebár a családi kasszát is gyarapítja.
Ha este, amikor hullafáradtan, hazaesik, akkor ne azzal várjuk, hogy már megint hol volt, és miért nem lehet vele rendesen beszélni, hanem inkább készítsünk valami vacsorát, vagy egy kellemes fürdőt!
Attól, hogy a párunk tovább dolgozik, mint mi, még nem jelenti azt, hogy az időkülönbséget nekünk a kanapén ülve kell töltenünk. Foglaljuk el magunkat valamivel! Találkozzunk addig a barátainkkal, vagy vásároljunk be, látogassuk meg a szüleinket, vagy olvassunk, és máris rájövünk, hogy milyen gyorsan elrepült az idő, és már haza is ért a párunk.
A megértő viselkedés azért nem jelenti azt, hogy mindent el kell viselnünk, és magunkba kell temetnünk. Muszáj elmondanunk, ha nem tetszik, ahogy esténként beszél velünk a párunk. Az egésznek az a lényege, hogy ne dühösen akarjunk beszélgetni, hanem nyugodtan üljünk le, és érthetően vitassuk meg a problémákat.Nem kell aggódnunk, amiatt se, hogy a távollét alatt elmúlik a szerelem, ugyanis gyakran pont az ellenkezője történik, azaz ráébredünk, hogy mennyire is szeretjük egymást. Ha mégis az történik, hogy a sok különlét miatt szakítunk, akkor az a kapcsolat már amúgy is a végét járta.
A szerelem olyan, mint a tűz, ezért muszáj táplálni. Nem kerül sokba, ha napközben írunk egymásnak egy-egy szöveges üzenetet, vagy mire hazaér a párunk, készítünk egy finom süteményt, esetleg megnézünk közösen egy filmet.
Az elfoglaltságot sosem lehet hibáztatni egy esetleges eltávolodásért, ugyanis csakis rajtunk áll, hogy ki akarunk-e tartani, támogatni akarjuk-e a párunkat, és hajlandóak vagyunk-e kölcsönösen tenni azért, hogy éreztessük a másikkal, hogy még mindig szeretjük.
Hozzászólások