Teaszertartások

Ahány ország, annyiféle teázási szokás.Mi, magyarok is szeretünk teázni, különösen hideg napokon, de nincs saját teaszertartásunk, éppen ezért a világ más tájain járva, kifejezetten szokatlan lehet számunkra, hogy más népek hogyan készítik és isszák a teájukat.

A legenda szerint, maga a teázás tradíciója az időszámításunk előtti III. évezredben született, amikor a kínai uralkodó, Sen-nung felfedezte, hogy a forró ivóvizébe esett levél megízesítette az italát. Így indult hódító útjára a tea, aminek elkészítését nemcsak a britek formálták a saját ízlésük szerint, hanem a világ számos más országa is kifejlesztette a saját teaszertartását.

Új-Zéland: A XIX. században jelent meg a teafőzés gyakorlata Új-Zélandon, ahol a század végére a reggeli ale-t felváltotta a tea. Hamarosan a teakertek olyan társadalmi eseményeknek adott otthont, amelyek keretében a nők és a férfiak megbeszélhették az aktuális pletykákat.

A britektől tanulva, Új-Zélandon is bevezették a saját délutáni teaszertartásukat, aminek része az elegáns teríték, az apró szendvicsek és a finom édességek.

Hongkong: Hongkongban járva furcsán nézhetünk a helyiekre, amikor a pantyhouse, magyarul a harisnyanadrág-teáról beszélnek, pedig a nem túl bizalomgerjesztő név csak arra az eszközre utal, amivel megszűrik a teát és az ahhoz szükséges tejet.

A tea hongkongi elkészítése elég hosszadalmas, 10-20 perces folyamatos szűrést igényel. Az ital általában teaközpontú, cha chaan teng nevű büfék kínálatában szerepel.

Kína: A tradicionális, részletgazdag kínai teaszertartás neve a gongfu, amiben a kis, mintás csészék és edények kapják a főszerepet. A folyamathoz szűrők, fogók, konyharuhák, egy tálca és az úgynevezett illatpoharak is hozzátartóznak.

A teázási rituálé során a vendégek megszagolják a tealeveleket, még mielőtt kortyolgatni kezdenék az italt. Ezt követően a csészéket körbe helyezik, majd megtöltik azokat. A csészét két kézzel fogják meg, lassan kortyolgatják, hogy kiélvezzék a tea ízét. Miután elfogyott az ital, még egy darabig a kezükbe fogják az üres csészét, hogy velük maradjon a tea illata.

Egyesült Királyság: Angliában a XVII. században jelent meg a tea, de még kétszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszülessen a britek délutáni teázása, ugyanis 1840-ben még nem volt étkezés a déli ebéd és a nyolc óra körüli vacsora között.

Anna Russell, Bedford hercegnője azonban nem bírta ki evés nélkül estig, ezért megkérte a személyzetet, hogy délután négykor szolgáljanak fel neki süteményeket vagy kisebb szendvicseket és teát.

A hercegnő példáját később Anglia felső osztálya is követte, majd az elterjedt az egész országban, ahol napjainkban az emberek el sem tudnák képzelni a napjukat tea nélkül.

India: Nagy teatermesztő- és fogyasztó ország hírében áll India, ahol a legkedveltebb ital a fekete teából, fahéjból, gyömbérből, szerecsendióból, szegfűszegből, kardamomból és borsból készült chai keverék.

A szinte minden utcasarkon megvásárolható fűszeres tea az indiaiak életének szerves része. Ők ezt kortyolgatják menet közben, és ezzel kínálják meg a vendégeiket is. Az árusok kis, agyagból készült csészékben kínálják a chai keveréket, néhányan pedig úgy vélik, hogy az agyag nagyon fontos, mert a nemzeti ital attól kap jellegzetes ízt.Tajvan: A kínai hagyományok modernizálása a tajvani bubble tea, vagyis buboréktea, aminek alapja a jeges tea (legtöbbször fekete, zöld, jázmin vagy oolong), amihez tejport és cukorszirupot kevernek, majd hozzáadják a buborékokat, azaz a tápiókagolyókat.

A tajvaniak különleges teáját Lin Hsiu Hui, a Chun Shui Tang teaház termékfejlesztési menedzsere találta ki 1988-ban, amikor egy értekezleten azzal kísérletezett, hogy a fen yuan nevű desszertjéből néhány szem tápiókagolyót a teájába tett.

Kicsit később a teaház árulni kezdte a fura találmányt, ami az elmúlt évtizedekben Ázsia, Európa és az Egyesül Államok egyik népszerű italává nőtte ki magát.

Oroszország: Az oroszok tradicionális teája akkor született, amikor a szűkös években az embereknek mindent ki kellett hozniuk egy ételből vagy italból. A zavarkát szamovárban, azaz a híres orosz fémtartályban főzték, rendszerint fekete teából, majd bögrékben kínálták.

Az oroszok nem töltik tele a bögréjüket, általában egy ujjnyit, vagy annál kevesebbet isznak az erős teából, amit igény szerint forrásban lévő vízzel hígíthatnak fel. Az oroszok nem ízesítik az italt, de a vendégeknek tejet, cukrot és harapnivalót kínálnak mellé.

Pakisztán: A kasmíri kultúra egyik jellegzetessége a noon chai. A speciális teakeverékbe pisztáciát, mandulát, sót, tejet és fűszereket, kardamomt, fahéjat és csillagánizst tesznek. Ennek eredményeként egy rózsaszínű italt kapnak, aminek intenzitását szódabikarbónával fokozhatják. A teát különleges alkalmakkor, pakisztáni süteményekkel tálalják.

Thaiföld: A borostyánszínű, thaiföldi jeges tea, a cha yen evolúciója tette egyedivé Thaiföld teahagyományait. A cha yent ceyloni és assam tea keverékéből főzik, és olyan fűszerekkel ízesítik, mint a csillagánizs, a tamarind és a narancsvirág.

Az édes, fűszeres, magas kalóriatartalmú italt magas falú üvegpohárba öntik, valamint jeget adnak hozzá. Néhány receptben tejpor is szerepel. A cha yen remek hűsítő a forró napokon, és nagyszerűen illik a helyi gasztronómia fűszeres ízvilágához.

Marokkó: Menta, zöld tea és nagy adag cukor keverékéből készítik a touareg teát, más néven maghrebi mentateát, amit magas, vékony falú üvegpohárban, három adagban szolgálnak fel. A marokkói közmondás szerint „az első pohár szelíd, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik keserű, mint a halál”. Ha valaki nemet mond valamelyik fordulóra, azt a marokkóiak modortalanságnak veszik.Japán: Sokféle teaszertartással büszkélkedhet Japán, ahol a mozdulatokat is gondosan koreografálták. A rituálé része az otthon előkészítése, ahova a vendégeket várják, az edények érkezésének helyes sorrendje, az eszközök tisztítása, felmelegítése, a teafőzés és a takarítás.

A szertartás részleteit napszaktól és évszaktól függőn változtathatják a japánok, akik esetében a legnépszerűbb tea a porított matcha, amihez édességeket kínálnak, hogy azzal ellensúlyozzák az ital keserű ízét.

Argentína: Az argentinok nemzeti teája, az istenek italának is tekintett, yerba mate, ami a névadó gyógynövényből készítenek. Az italt kis edényben, esetleg szárított calabazában, vagyis tökben készítik el, és a bombilla nevű, speciális szívószállal isszák meg.

Ha valakit megkínálnak vele, akkor az illetőnek nem szabad megköszönnie, mert az visszautasítást jelent. Az is modortalanság, ha a vendég megkeveri a teát, ugyanis ezzel azt kommunikálja, hogy nem bízik a készítő szakértelmében. Habár hagyományosan nem ízesítik a teát, mégis a fiatalabb generációk már adnak hozzá cukrot vagy mézet.

Tibet: A tibetiek soha nem fogják megkérdezni a vendégüket, hogy citrommal vagy tejjel kéri-e a teát, ugyanis ők sózott vajat használnak az ízesítéshez. Tibet jellegzetes teája a po cha, aminek elkészítéséhez órákig forralják a fekete teát, majd tejet, sót és jakvajat kevernek bele.

(Forrás: divany.hu)