A strandon lévő koktélbár italpultját törték fel a fiatalok

Azért buktak le, mert a baráti társaság másik négy tagja hajnalban visszavitte az eltulajdonított tárgyakat, de útközben összetalálkoztak a biztonsági őrrel.

A Tapolcai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta azt a büntetőeljárást, amelyet három huszonéves fiatal ellen folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.



A nyomozás adatai szerint a két soproni fiatal, a 19 éves C. Marcell Huba és a 18 éves H. Márton Ede, valamint harmadik társuk, a 21 éves dunaharaszti C. Attila barátaikkal érkeztek 2013. június 24-én egyikük szüleinek badacsonyi nyaralójába. A délután folyamán a 7 főből álló társaság közös programot szervezett, lementek a helyi strandra, ahol sötétedésig maradtak. Már elmúlt 21 óra, amikor a vízből kijöttek, majd hazaindultak volna, ekkor azonban a három gyanúsított a strand területén lévő koktélbár tárolószekrényét megrongálta – először berúgták, majd kifeszítették annak oldalát –, és onnan szeszes italokat, üdítőket, valamint több üveg cukorszirupot tulajdonítottak el, de még a szívószálakat és a műanyag poharakat is magukkal vitték. Amit első körben nem bírtak el, azért később még visszamentek.



A három fiatal azért bukott le, mert a velük együtt nyaraló barátaik – a cselekmény súlyát felismerve – a hajnali órákban megpróbálták visszavinni és visszatenni a koktélbár italos standjába az eltulajdonított tárgyakat, de az akkora már lelakatolt főbejáratnál összetalálkoztak a biztonsági őrrel. A kaput zörgető négy fiatal történetét, miszerint az italokat a közeli sétány mellett az egyik árokban találták, a biztonsági őr valószerűtlennek találta, ezért értesítette a rendőrséget.



Az eljáró szerv a nyomozást a napokban fejezte be és az ügy iratait a Tapolcai Járási Ügyészségnek továbbította.


A cikkhez tartozó galéria képei: 




























Forrás: Police.hu
 

További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

A rendőrség újabb közleményt adott ki az esetről.

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

http://ujhazak.com