Bíróság elé állítási javaslat

Garázdaság és lopás miatt kell felelnie.

A Kaposvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott garázdaság vétség, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Ibolya ellen.



 



A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. október 14-én 13 óra 30 perc körüli időben a hencsei nő egy helyi presszóban, valamint annak épülete előtti területen bántalmazta az egyik vendéget. A 37 éves nő viselkedése a jelenlévőkben megbotránkozást, riadalmat keltett. Az egyenruhások a terheltet a helyszínen elfogták, a Kadarkúti Rendőrőrsre előállították és - szabadlábon hagyása mellett - garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Néhány nappal később, 2013. október 22-én 8 óra és 17 óra közötti időben ismeretlen tettes egy kadarkúti ingatlan melléképületének nyitott állapotát használta ki, és oda bejutva eltulajdonította a házigazda pénztárcáját a benne lévő készpénzzel, bankkártyával, és személyes irataival együtt. Az eljárás során felmerült információk alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekményt szintén a hencsei nő követte el. K. Ibolyát a rendőrök elfogták, a Kadarkúti Rendőrőrsre előállították, ahol - szabadlábon hagyása mellett - lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismét gyanúsítottként hallgatták ki.



 



A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2013. november 6-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kaposvári Járási Ügyészségre.






Forrás: Police.hu
 

További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

A rendőrség újabb közleményt adott ki az esetről.

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

http://ujhazak.com