Elkezdődött a "Látni és látszani" kampány második szakasza

A rendőrség a "Látni és látszani" elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampány keretében a közutakon fokozott figyelmet fordít a világítási szabályok megtartására.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság újra útjára indította a "Látni és látszani" elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, amelynek keretében a személy-, és tehergépkocsik, valamint a motorkerékpárok vezetői október 1-jétől ingyenesen élhetnek azzal lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozó szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. Ezen szolgáltatások igénybevétele 2013. december 15-ig biztosított.



Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság célja idén is a figyelem felkeltése, a járművekre vonatkozó világítási szabályok megszegéséből adódó szabálytalan közlekedői magatartások kiszűrése, így a közlekedésbiztonság javítása, valamint a balesetek okozta károk csökkentése.



 



A kampány 2013. november közepétől új szakaszába lép. A rendőrség a közúti ellenőrzések során fokozott figyelmet fordít  a világítási szabályok betartására.



A "Látni és látszani" kampány kezdete óta az eseménysorozathoz csatlakozott hetvenhat optika összességében mintegy két és félezer gépjárművezető látását ellenőrizte. A kétszáz regisztrált szakszervizben pedig ez idáig már tízezernél is többen vizsgáltatták át járművüket.



Az autók átvizsgálásánál továbbra is a fényszóró-beállítással volt a legtöbb probléma, miután sokan nem szakszerűen cserélik ki az izzókat, míg az optikusok szerint még mindig az a legfőbb gond, hogy az emberek egy jó része nem vesz tudomást látása romlásáról.



Az ORFK-OBB megbízásából a győri X-Meditor Kft. célirányos honlapot üzemeltet www.latnieslatszani.hu címen, melyen megtalálhatóak a kampányhoz csatlakozott szervizek és optikusok elérhetőségei. A hivatalos honlapon lehetőség van arra is, hogy az optikus- és szervizkereső alkalmazás segítségével megtalálják az otthonukhoz legközelebbi regisztrált partnert. A "Látni és látszani" kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információk az esemény hivatalos Facebook oldalán, a www. facebook.com/latnieslatszani címen is megtalálhatóak.



Azt javasoljuk minden járművezetőnek, hogy éljenek a kampányban felajánlott lehetőségekkel és vegyék figyelembe az őszi/téli időszakra vonatkozó közlekedésbiztonsági ajánlásokat!



 






Forrás: Police.hu
 

További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

A rendőrség újabb közleményt adott ki az esetről.

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

http://ujhazak.com