Közlekedésbiztonsági akció
„Látni és látszani” kampány Gödöllőn.
Műszaki vizsgáztatással egybekötött közlekedésbiztonsági napot rendezett a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége és a Gödöllői Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a „Látni és Látszani” kampány részeként 2013. november 9-én Gödöllőn.
Az akció keretében a gépjármű-tulajdonosok átvizsgáltathatták járműveiket, fék- és környezetvédelmi ellenőrző mérést, valamint lengéscsillapító vizsgálatot végeztethettek, ellenőriztethették a fényszórókat. A hatósági díj megfizetését követően a műszaki vizsgálaton megfelelt járművek műszaki érvényességének meghosszabbítására is lehetőség nyílt.
Maga az akció nem új keletű, ám a „Látni és Látszani” kampányhoz idén csatlakozott először a vizsgaállomás. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a délelőtt folyamán csaknem 40-en vizsgáltatták át járműveiket ingyenesen. Azok, akik még egy KRESZ-teszt kitöltésére is vállalkoztak, ajándékot kaptak a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársától.
A „Látni és Látszani” kampány 2013. október 1-jén indult és december 15-ig tart. Ezen időszak alatt a részt vevő szervizekben lehetőség nyílik a személyautók, tehergépjárművek, valamint a motorkerékpárok világítástechnikai berendezéseinek térítésmentes átvizsgálására, a gépjármű tulajdonosok pedig - ugyancsak ingyenesen - megvizsgáltathatják látásukat a kampányhoz csatlakozott optikákban.
Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság
A cikkhez tartozó galéria képei:





Forrás: Police.hu
További rendőrségi hírek...
Hozzászólások