„Látni és Látszani”

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága ez évben is megszervezi az őszi, téli baleset-megelőzési kampányát, csatlakozva az ORFK-OBB által meghirdetett "Látni és Látszani" elnevezésű kampányhoz.

Útjainkon az őszi-téli időszakban az időjárási viszonyok nem teremtenek optimális feltételeket. A gépjárműveket - főleg hosszabb autóút előtt - ajánlatos alaposan átnézetni, minden biztonsági berendezést megvizsgáltatni, és a jármű ilyenkor használatos tartozékainak meglétéről gondoskodni. Ősszel a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket, amely gyakran megállapítható a közúti közlekedési balesetek vizsgálata során is.



Az autó világításának komoly szerepe van a közúti balesetek megelőzésében mind nappali, mind szürkületi/éjszakai vezetés során. A belátható útszakasz megvilágítása csakúgy, mint a gépjármű észrevehetővé tétele biztonsági tényező. Megfelelően megválasztott fényforrásokkal mindkét esetben javul a vezető vizuális ingerekre való reagálása és reakcióideje. A szabályosan beállított fényszóróval pedig a szembejövő vezető vakítása is elkerülhető. Mindezek nagymértékben hozzájárulnak a balesetek megelőzéséhez. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy sok esetben előfordul, hogy nem szabványos, vagy nem a gépkocsigyártó által gyárilag előírt fényforrásokat használnak a gépjárművekben. A megvilágítási paraméterek ezekkel a fényforrásokkal lényegesen rosszabbak, így nagymértékben csökkentik a gépjárművezető, valamint a szembejövő vezető látásminőségét.



Az országos kampányhoz az elsősorban lapkiadással és rendezvényszervezéssel foglalkozó X-Meditor Kft., mint lebonyolító partner is csatlakozott, amely legfőképp a bevont egyéb partnerekkel való kapcsolattartásban, szervezésben nyújt támogatást. Az X-Meditor Kft. vállalta a szervizekkel és az optikusokkal való kapcsolatfelvételt, valamint többek között egy célirányos honlap üzemeltetését (www.latnieslatszani.hu<http://www.latnieslatszani.hu>), mely folyamatos feltöltés alatt áll, melyen elérhetőek azok a szervizek és optikák, akik csatlakoztak a programhoz.



A személy-, illetve tehergépkocsik és motorkerékpárok vezetői ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a kampányban részt vevő szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják.



A vizsgálatokon megjelent gépjárművezető részére a szervizek a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a jármű a vizsgálaton részt vett, és ott megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Ezzel azt a hajlandóságot kívánjuk "igazolni", hogy a gépjárművezető a megváltozott út-, és látási viszonyok melletti közlekedésre felkészítette járművét. A szervizek javasolni fogják, hogy az igazolást mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Mindez természetesen nem jelenti azt automatikusan, hogy egy ezt követő közúti ellenőrzéskor a rendőr mindent rendben talál majd a jármű műszaki állapotát illetően, a vizsgálatot követően alakulhatnak ki meghibásodások. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése alól nem mentesíthet az igazolás. A látásellenőrzés során az optikus megállapítja, hogy szükség van-e a járművezető szemének korrekciós segítségre, megállapítja a dioptria mértékét és tanácsot ad a megfelelő szemüveg elkészítésével kapcsolatban.



2013. november 7-től december 15-ig az országos fokozott közúti ellenőrzések keretében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Somogy Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai a világítási szabályok megtartását ellenőrzik valamennyi jármű, kiemelten a személy-, illetve tehergépkocsik és motorkerékpárok vonatkozásában.



2013. november 9-én 9 óra és 14 óra között Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap kerül lebonyolításra (a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy Megyei Kormány Hivatal Közlekedési Felügyelősége, a Lions Club, a Devils Kerékpáros Sportegyesület) munkatársainak közreműködésével a Kaposvári OBI Áruházban és parkolójában, valamint a Somogy Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségén, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!






Forrás: Police.hu
 

További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

A rendőrség újabb közleményt adott ki az esetről.

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

http://ujhazak.com