Vagyonvédelmi nap Pécsett a Gandhi Gimnáziumban

Több száz érdeklődő kísérte figyelemmel a rendezvényt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Pécsi Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság támogatásával 2013. november 6-án „Tegyél Te is a biztonságért!” címmel komplex bűn- és baleset-megelőzési vagyonvédelmi napot szervezett a pécsi Gandhi Gimnázium tornatermében.



 



A rendezvényen részt vett Dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Kommunikációs Igazgatója, az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály képviseletében Tell Roland r. őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályáról Varga Balázs r. alezredes és Orbán Sándor r. őrnagy, valamint a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Csonka Imre és Mesztenyei Józsefné, a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.



 



A rendezvényt Dr. Fellegi Norbert r. ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolákban elkövetett bűncselekmények vizsgálatakor a sértettek felelőtlen magatartása az esetek jelentős részében megfigyelhető. A főkapitány-helyettes reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy a program segítségével sikerül rávilágítani a tudatos odafigyelésre, amellyel az áldozattá válás nagymértékben elkerülhető. 



 



A rendezvényen a felkért előadók vagyon elleni bűncselekményeket bemutató színjátéka, az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium táncbemutatója, Dr. Arató Attila r. alezredes, a Pécsi Rendőrkapitányság Központi Rendőrőrs őrsparancsnokának előadása, valamint a különböző szabadidős rendezvények és bemutatók mind a jogkövető magatartásra, az áldozattá válás elkerülésére, a békés egymás mellett élésre, valamint a tanulás kiemelt szerepére hívták fel a figyelmet.



 



Az irodalmi, illetve a rajz- és videó pályázat eredményhirdetését követően az egész napos rendezvényt Dr. Ambrus Zoltán r. alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője zárta le.


A cikkhez tartozó galéria képei: 




































Forrás: Police.hu
 

További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

A rendőrség újabb közleményt adott ki az esetről.

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

http://ujhazak.com