A kettesfogathajtó-vb és a négyesfogathajtó Eb főpróbája következik Szilvásváradon

Csütörtöktől vasárnapig a magyar fogathajtósport színe-java Szilvásváradon gyűlik össze, ahol a világkupaforduló lesz az augusztusi kettesfogathajtó-világbajnokság főpróbája.Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy a négynapos viadalon összesen 45 fogat áll rajthoz, a mezőnyt pedig osztrák, román és szerb hajtók teszik nemzetközivé. Mint mondta, a ketteseknél és a négyeseknél is szinte a teljes hazai élmezőny megméreti magát, az egyetlen kivételt a Hollandiában készülő Hölle Martin jelenti, aki egyéniben és csapatban is sorozatban négyszer diadalmaskodott a kettesfogatok vb-jén.

"Nagyjából kialakult, hogy ki lesz az augusztus 21. és 24. között esedékes beekbergeni kettesfogathajtó-világbajnokságon indítható hét magyar hajtó, ez a verseny jelentheti az utolsó támpontot, hogy kik alkossák a háromfős magyar csapatot, amelyet majd a hollandiai helyszínen kell kijelölni" - fogalmazott Cseri, aki szerint erre Hölle mellett ifj. Fekete Györgynek és a szilvásváradi klubot képviselő Dani Marcellnek van a legnagyobb esélye. Előbbi már az előző két csapatvilágbajnoki címnek is részese volt, utóbbi viszont első vb-jén indul majd. A magyar kettesfogathajtók arra készülnek, hogy folytassák a 2013 óta tartó sikersorozatukat, azaz megszakítás nélkül hetedszer megnyerjék az egyéni és csapatversenyt is a vb-n.

A négyesfogatok a németországi Lähdenben szeptember elején sorra kerülő Európa-bajnokságra készülnek, így számukra is a főpróbát jelenti a Szalajka-völgy festői környezetében előttük álló viadal. A leglátványosabb szám, az embert és lovat egyaránt próbára tevő maratonhajtás nemzetközi szinten is kiemelkedő nehézségű, mivel a német Alexander Flocke tervei alapján a tavalyi négyesfogathajtó-világbajnokságra épített pályán rendezik, s a hét akadály vonalvezetése kifejezetten nehéz és technikás.

Csütörtökön és pénteken a díj-, szombaton a maraton-, míg vasárnap az akadályhajtást rendezik Szilvásváradon, ahol az előbbi két szám ingyenesen megtekinthető, az utolsó napra pedig 1500 és 3000 forint közötti összegért lehet jegyet váltani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com