A Manchester United elleni rangadón javíthat a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool a Manchester Unitedot fogadja vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, nyolcadik fordulójában.A liverpooliak három egygólos vereség után látják vendégül a Vörös Ördögöket. Arne Sloték először elvesztették bajnoki veretlenségüket a Crystal Palace otthonában, majd a Bajnokok Ligájában is kikaptak a Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray vendégeként, a hetedik fordulóban pedig a Chelsea bizonyult jobbnak a Stamford Bridge-en a Vörösöknél egy hosszabbításban szerzett góllal.

A túloldalon Ruben Amorim együttese győzelemmel hangolt a rangadóra, a legutóbbi fordulóban ugyanis 2-0-ra legyőzte az Old Traffordon a Sunderlandet.
A két együttesnek ez lesz a 217.

egymás elleni összecsapása, a bajnokságban pedig a 185. A manchesteriek 2016 után győzhetnek ismét az Anfielden, ahol az előző szezonban 2-2-re végeztek a felek.

A fordulóban rendeznek egy másik manchesteri-liverpooli összecsapást is: a négy mérkőzés óta veretlen Manchester Cityhez az Everton látogat szombaton. A nyolcadik forduló szombati nyitó találkozóján a Nottingham Forest - amely ellenfele lesz a Ferencvárosnak az Európa-liga alapszakaszában - a Szoboszlaiékat legutóbb legyőző, klubvilágbajnok Chelsea-t fogadja, míg az első helyen álló Arsenal Nyugat-Londonba, a Fulhamhez látogat. Mikel Artetáék a sérült csapatkapitányuk, Martin Ödegaard nélkül lépnek majd pályára.

A dobogó harmadik fokán álló, Európa-liga-címvédő Tottenham a bajnokságot gyengébben kezdő, az utóbbi négy - két El- és két bajnoki - mérkőzésén azonban győzelmet arató Aston Villát fogadja vasárnap.

Premier League, 8. forduló:

szombat:

Nottingham Forest–Chelsea 13.30

Brighton–Newcastle United 16.00

Burnley–Leeds United 16.00

Crystal Palace–AFC Bournemouth 16.00

Manchester City–Everton 16.00

Sunderland–Wolverhampton Wanderers 16.00

Fulham–Arsenal 18.30

vasárnap:

Tottenham Hotspur–Aston Villa 15.00

Liverpool–Manchester United 17.30

hétfő:

West Ham United–Brentford 21.00

A tabella:

1. Arsenal 7 14- 3 16 pont

2. Liverpool FC 7 13- 9 15

3. Tottenham Hotspur 7 13- 5 14

4. Bournemouth 7 11- 8 14

5. Manchester City 7 15- 6 13

6. Crystal Palace 7 9- 5 12

7. Chelsea 7 13- 9 11

8. Everton 7 9- 7 11

9. Sunderland 7 7- 6 11

10. Manchester United 7 9-11 10

11. Newcastle United 7 6- 5 9

12. Brighton 7 10-10 9

13. Aston Villa 7 6- 7 9

14. Fulham 7 8-11 8

15. Leeds United 7 7-11 8

16. Brentford 7 9-12 7

17. Nottingham Forest 7 5-12 5

18. Burnley 7 7-15 4

19. West Ham United 7 6-16 4

20. Wolverhampton 7 5-14 2

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com