A mérkőzéseken igyekszik visszanyerni formáját Varga Dénes

A soron következő mérkőzéseken igyekszik visszanyerni formáját és állóképességét az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Dénes, aki egy hónap kihagyás után kedden tért vissza az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapatába.A Budapesti Honvéd SE elleni 6-5-ös győzelmet követően az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott: bizonyos szempontból jól jön neki, hogy együttesére sűrű program vár, bizonyos szempontból viszont nem. "Lehet, hogy nekem még célszerű lenne edzenem, hogy a vágyott formát, illetve állóképességet elérjem, de most megpróbálom megreformálni ezt a dolgot és a meccsekkel összeszedni a megfelelő erőnlétet" - mondta.
    

Varga Dénes 1:20 perccel a vége előtt lőtt góllal döntötte el a mérkőzést. A tapasztalatait összegezve azt mondta, élvezte a játékot, de főleg a végeredmény tükrében, mert "több holtpont is elkapta". "Az erőnlétem még nem a megszokott, nem a régi, úgyhogy a következő hetekben azon fogok dolgozni, hogy azt visszaszerezzem" - hangsúlyozta a 34 éves játékos.
    

Hozzátette: úgy érzi, "a körülményekhez képes kimaxolta" a napot, kevesebbet tervezett játszani, úgy gondolták edzőjével, Varga Zsolttal, hogy negyedenként körülbelül két percet fog bírni. A meccs azonban szorosan alakult, ezért többször "bennragadt" a medencében, így több holtponton is át kellett esnie. "Bíztam abban, hogy megtalál még egy helyzet, végül megtalált és sikerült értékesítenem" - elevenítette fel a történteket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com