A trófeán túl a BL-indulás is tét az angol házidöntőben

A Tottenham Hotspur és a Manchester United számára egy nemzetközi trófea megszerzése mellett a jelenlegi szezon megmentése a tét a labdarúgó Európa-liga szerdai, bilbaói döntőjében.Mindkét angol csapat katasztrofális szezont produkált a Premier League-ben, a londoniak az éppen bennmaradó 17. helyen állnak, míg a manchesteriek közvetlenül előttük, így egyik gárda sem kvalifikálta magát az európai kupaporondra.

Erre az egyetlen esélyük az Európa-liga megnyerése, amely ráadásul Bajnokok Ligája-indulást ér a győztesnek, ez pedig sokkal többet jelenthet, mint maga a trófea, mert nemcsak a 2024/25-ös évadot mentené meg, hanem a következő idényre is jó motivációt adna.

A formákról éppen ezért szinte teljesen felesleges beszélni, ugyanis a Sarkantyúsok majdnem egy hónapja nem nyertek meccset a második számú európai kupasorozaton kívül, a Vörös Ördögök pedig még ennél is régebben, közel két hónapja.

Nem kieső csapatok felett aratott diadalért pedig még régebbre kell visszanyúlni: a Tottenham február végén éppen a Manchester Unitedet verte meg, utóbbi pedig januárban a Fulhamet múlta felül.

A két csapat ebben a szezonban immár negyedszer méri össze a tudását, az előző találkozókon mindannyiszor a Tottenham örülhetett: a bajnokságban 1-0-ra és 3-0-ra verték a riválisukat, a Ligakupa negyeddöntőjében pedig 4-3-ra. Ebből kétszer már a novemberben kinevezett Ruben Amorim irányította az MU-t.

"A döntőbe jutást ahhoz kell viszonyítani, amin ez a klub keresztülment az elmúlt 15-20 évben. A szurkolóknak reményt és álmot adtunk, hogy idén valami különlegeset érhetünk el" - fogalmazott a fővárosiak mestere, Ange Postecoglou többek között arra utalva, hogy a kétszeres UEFA Kupa- és egyszeres KEK-győztes Tottenham 1984 óta nem nyert nemzetközi trófeát, 2019-ben pedig elvesztette a BL-döntőt, amelyben ráadásul akkor is angol ellenfele volt a Liverpool révén.

Portugál kollégája arról beszélt, hogy nehéz szezon van a klub mögött mind a gyenge eredmények, mind a szakmai stáb kicserélődése miatt, ami a játékstílus megváltoztatásával is jár, de az Európa-ligában érezhetően nagyobb a drukk és a bizonyítási vágy a játékosokban. A háromszoros BEK és BL-, egyszeres KEK-győztes MU az Európa-ligában harmadik döntőjére készül, 2017-ben győzött, 2021-ben viszont alulmaradt.

Mindkét tréner dolgát nehezítik sérülések, a Tottenhamnél hiányozni fog a középpályáról az angol James Maddison és a svéd Lucas Bergvall, elöl pedig utóbbi honfitársa, Dejan Kulusevski.

A manchesteriek reménykednek, hogy két védőjük, a holland Matthijs de Ligt és a francia Leny Yoro bevethető lesz szerdán, de az argentin poszttársuk, Lisandro Martínez, valamint a holland csatár, Joshua Zirkzee biztosan kihagyja a bilbaói finálét. A San Mamés Stadionban 21 órakor, a német Felix Zwayer sípjelére kezdődik a finálé, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com