Bízhat a jó kezdésben a Ferencváros

Saját közönsége előtt kezdi meg szereplését csütörtök este a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga 2025/2026-os kiírásának alapszakaszában, mégpedig a cseh Viktoria Plzennel szemben, amelyet februárban a második számú európai kupasorozat nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett párharc első meccsén 1-0-ra legyőzött.Robbie Keane vezetőedző tanítványai aztán mégsem zárták sikerrel a februári csatát, idegenben ugyanis 3-0-s vereséget szenvedtek és nem jutottak tovább.

A Bajnokok Ligája főtáblájáról a selejtező utolsó fordulójában lecsúszott zöld-fehér alakulat az El előző kiírásában 12 pontot gyűjtött az alapszakaszban, ez pedig bőven elegendőnek bizonyult a továbbjutáshoz, ugyanakkor két további pont megszerzésével már egyenes ágon nyolcaddöntős lett volna az együttes.

A mostani sorozatban sem kedvezőbb a Ferencváros sorsolása, nagyjából ugyanolyan erőt képviselő ellenfelekkel szemben kell összeszednie várhatóan minimálisan 10 pontot, az előző idényben ugyanis legalább ennyi kellett ahhoz, hogy egy csapat az első 24-ben zárjon. A lebonyolítás szerint a főtáblás küzdelmek első nyolc helyezettje jut egyenes ágon a legjobb 16 közé, a 9-24. helyezettek pedig rájátszásban küzdenek meg egymással - oda-visszavágós párharcokban - a nyolcaddöntőbe kerülésért.

A Ferencváros a Diósgyőr elleni 2-2-es döntetlennel készült fel a Plzen elleni európai kupameccsre: múlt pénteken a Groupama Arénában már kétgólos előnyben volt a miskolci együttes, majd a szünetben csereként beállt Gruber Zsombor duplájával tartott végül otthon egy pontot az FTC. A Plzennek rosszabbul sikerült a legutóbbi bajnoki meccse, szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a Sparta Praha otthonában, ráadásul a találkozó utolsó 15 percét emberhátrányban játszotta le.

A Plzen a cseh bajnokság legutóbbi idényében másodikként végzett, így indulhatott a BL-selejtezőben, ahol a svájci Servette kiejtése után a Glasgow Rangers már túl nagy falatnak bizonyult a számára és átkerült az Európa-ligába.

A Ferencváros a hazai pálya előnyét is kihasználva és az ellenfelet jól ismerve bízhat a sikeres kezdésben, a három pont megszerzése ugyanis nemcsak lendületet adna a játékosoknak, hanem a végelszámolásnál is sokat számíthat.

A magyar bajnoki címvédő a következő héten a belga Genk, majd a harmadik fordulóban, október 23-án a Red Bull Salzburg vendége lesz, november elején pedig a bolgár Ludogorecet fogadja. Később a Fenerbahcéval és a Nottingham Foresttel idegenben, a Glasgow Rangersszel és a Panathinaikosszal otthon találkozik az FTC.

A Ferencváros-Viktoria Plzen mérkőzés - amelynek játékvezetője a holland Sander van der Eijk lesz - 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában és az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, valamint a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com