Bondár a nyolcaddöntőben
A selejtezőből érkezett Bondár Anna sikerrel vette az első fordulót a 275 ezer dollár összdíjazású, hobarti keménypályás női tenisztornán.A világranglistán 93. magyar játékos hétfőn az egyiptomi Majar Seriffel találkozott, akivel 1/2-re állt a győzelmi mérlege. Az első szettben a Hajdúszoboszló SE sportolója kétszer, míg a WTA-rangsorban 65. ellenfele háromszor vesztette el az adogatását, így bő egy óra után előbbi került szettelőnybe. A folytatásban sem jelentett nagy előnyt az adogatás, a 27 éves Bondár négyszer, az afrikai teniszező pedig háromszor brékelt. A 7:5, 6:4-gyel zárult összecsapás 2 óra 11 percig tartott.
A decemberi, balatonfüredi magyar bajnokságon döntős Bondár a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt amerikai Amanda Anisimovával (36.) vagy a hazai közönség előtt szabadkártyával szereplő Daria Saville-lal (108.) találkozik.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások