Bondár Anna egy játékot vesztett
Bondár Anna könnyed győzelmet aratott a 283 ezer dollár (98 millió forint) összdíjazású hobarti keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
A világranglistán 75. magyar teniszező a nyitókörben a selejtezőből szerencsés vesztesként táblára jutott Ella Seidellel szállt szembe, aki - karriercsúccsal - három hellyel mögötte áll a WTA-rangsorban. A 20 éves német játékos eddig három mérkőzést vívott Grand Slam-főtáblán. Korábbi két találkozójukból 2024-ben a hamburgi ellenfél nyert Budapesten, majd a szeghalmi születésű teniszező tavaly visszavágott neki Rómában.
A harmadik összecsapás a vártnál sokkal simábban alakult, mivel Seidel mindössze egy gémet tudott hozni, Bondár pedig végig kézben tartotta a meccset, és 62 perc elteltével már fogadhatta riválisa gratulációját.
Bondár a nyolcaddöntőben a szintén német Tatjana Mariával (42.) vagy a hétszeres Grand Slam-bajnok, 45 éves amerikai Venus Williamsszel találkozik.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
------------------------------------------
Bondár Anna-Ella Seidel (német) 6:0, 6:1
(Forrás: MTI)
A világranglistán 75. magyar teniszező a nyitókörben a selejtezőből szerencsés vesztesként táblára jutott Ella Seidellel szállt szembe, aki - karriercsúccsal - három hellyel mögötte áll a WTA-rangsorban. A 20 éves német játékos eddig három mérkőzést vívott Grand Slam-főtáblán. Korábbi két találkozójukból 2024-ben a hamburgi ellenfél nyert Budapesten, majd a szeghalmi születésű teniszező tavaly visszavágott neki Rómában.A harmadik összecsapás a vártnál sokkal simábban alakult, mivel Seidel mindössze egy gémet tudott hozni, Bondár pedig végig kézben tartotta a meccset, és 62 perc elteltével már fogadhatta riválisa gratulációját.
Bondár a nyolcaddöntőben a szintén német Tatjana Mariával (42.) vagy a hétszeres Grand Slam-bajnok, 45 éves amerikai Venus Williamsszel találkozik.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
------------------------------------------
Bondár Anna-Ella Seidel (német) 6:0, 6:1
(Forrás: MTI)


Hozzászólások