Bondár Anna jövőre minden Grand Slamen főtáblás szeretne lenni
Jövőre mind a négy Grand Slam-tornán főtáblás szeretne lenni Bondár Anna, aki jelenleg a 75. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.
A 28 éves magyar játékos hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, úgy értékeli, pozitív volt a 2025-ös esztendő, amelynek végén Ázsiában sikerült bebiztosítania, hogy a főtáblán kezdi majd szereplését az Australian Openen.
Bondár legnagyobb idei sikerének azt tartja, hogy szeptemberben, a pekingi 1000-es viadalon a selejtezőből indulva a második fordulóig jutott úgy, hogy a nyitókörben a korábbi US Open-győztes kanadai Bianca Andreescut győzte le. Hozzátette, Hamburgban pályafutása során először 250-es WTA-döntőt játszhatott, ami nagy lépés volt számára. Ugyanakkor ott fájó vereséget szenvedett Lois Boissontól, pedig előző évben egyéniben és párosban is nyert az akkor még challenger besorolású viadalon.
A magyar teniszező arról is beszélt, hogy a legutóbbi szezonban a korábbiakhoz képest többet tudott edzeni és feltöltődni két torna között, és hasonlóképpen tervez a következő idényre.
Jövő évi céljaival kapcsolatban elmondta, szeretne mindegyik Grand Slam-tornán főtáblás lenni, a világranglistán újra megközelíteni karrierje legjobb helyezését, az 50. pozíciót.
(Forrás: MTI)
A 28 éves magyar játékos hétfőn az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elmondta, úgy értékeli, pozitív volt a 2025-ös esztendő, amelynek végén Ázsiában sikerült bebiztosítania, hogy a főtáblán kezdi majd szereplését az Australian Openen.Bondár legnagyobb idei sikerének azt tartja, hogy szeptemberben, a pekingi 1000-es viadalon a selejtezőből indulva a második fordulóig jutott úgy, hogy a nyitókörben a korábbi US Open-győztes kanadai Bianca Andreescut győzte le. Hozzátette, Hamburgban pályafutása során először 250-es WTA-döntőt játszhatott, ami nagy lépés volt számára. Ugyanakkor ott fájó vereséget szenvedett Lois Boissontól, pedig előző évben egyéniben és párosban is nyert az akkor még challenger besorolású viadalon.
A magyar teniszező arról is beszélt, hogy a legutóbbi szezonban a korábbiakhoz képest többet tudott edzeni és feltöltődni két torna között, és hasonlóképpen tervez a következő idényre.
Jövő évi céljaival kapcsolatban elmondta, szeretne mindegyik Grand Slam-tornán főtáblás lenni, a világranglistán újra megközelíteni karrierje legjobb helyezését, az 50. pozíciót.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások