Bondár Anna nem bírt Ostapenkóval

Bondár Anna búcsúzott a második fordulóban szerdán az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.A világranglistán 81. játékos - aki a nyitókörben megszerezte első Grand Slam-főtáblás győzelmét - a 2017-ben Roland Garros-győztes lett Jelena Ostapenkóval találkozott, pályafutása során először. Párizsi diadala óta a rivális legalább tízkilós súlyfelesleget szedett fel, de félelmetes erejű ütései mit sem változtak. Előzetesen a 25 éves magyar is úgy fogalmazott, hogy a balti teniszező nem lesz könnyű ellenfél, mert nagyon agresszívan játszik, úgyhogy rövid labdamenetekre kell felkészülnie.
   

A meccs ennek megfelelő tempóban indult, s a felek két-két brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben fej fej mellett haladtak 5-5-ig, ekkor azonban Ostapenko megnyert két labdamenetet, s ezzel a 70 perces szettet is. A második felvonás szintén két-két bréket hozott, az ötödik pedig magyar szempontból a legjobbkor következett, 5:4-nél ugyanis a lett teniszező semmire elvesztette a szerváját, s így a játszmát is.
    

Az utolsó szettre azonban elfogyott a Hajdúszoboszló SE sportolójának a lendülete, sorra bukta el az adogatásait úgy, hogy saját szerváinál gémlabdái sem voltak. A szintén 25 esztendős rivális 5:0-nál sem engedett ki, és 39. nyerő ütésével lezárta a 2 óra 34 perces összecsapást. "Eléggé megváltoztak a körülmények, tegnaphoz képest húsz fokot esett a hőmérséklet, még sosem játszottam itt ilyen hidegben" - kezdte Bondár az értékelését a Hungarian GP Facebook-oldalon. - "Szerváltam az első szettért, de Ostapenko játéka olyan, hogy ha érzi a ritmust, akkor sorozatban bejönnek a nagy ütései.


A második játszmában feljavultam, kétszer is visszajöttem brékhátrányból, az utolsó szett viszont sajnos hamar eldőlt, az ellenfelem nagyon pontosan játszott, én pedig nem találtam fogást rajta. Az mindenképpen bíztató, hogy egy ilyen szintű játékossal két szetten keresztül partiban voltam." A szeghalmi születésű teniszező közölte, nem "fekszenek" neki az Ostapenko-stílusú ellenfelek, mert jobban szereti, amikor labdamenetek alakulnak ki. A párosról pedig elmondta: "A belga Greet Minnennel indulok, akivel tavaly negyeddöntősök voltunk a Roland Garroson, ráadásul a mostani első ellenfelünket is ismerjük. Bízunk benne, hogy itt is tudunk pár kört menni" - tette hozzá.


    Eredmény:
    2. forduló (a 32 közé jutásért):
    -------------------------------
Jelena Ostapenko (lett, 17.)-Bondár Anna 7:6 (7-5), 5:7, 6:0


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com