Bondárék sikere, magyar győzelem Lettország ellen

Bondár Anna és Gálfi Dalma nyert párosban, így a magyarok 2-1-es összesítéssel legyőzték a letteket Antalyában, a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.Az 1-1-re álló párharc döntő meccsén Palágyi Miklós kapitány Bondár Annát és Gálfi Dalmát küldte pályára, akik szerdán alulmaradtak a törökök duójával szemben. A mérkőzés jelentőségére utalt az is, hogy a túloldalon nem az előzetesen csak a párosra nevezett Adelina Lachinova és Beatrise Zeltina állt, hanem az egyeseket is játszó Diana Marcinkevica és Daniela Vismane.
    

A csere utólag már nem volt indokolt, mivel a magyar kettős így is ellenállhatatlan játékkal, mindössze három gémet bukva nyert - de 6:1, 5:0-nál is volt meccslabdája -, a találkozó csupán 56 percig tartott. A két győzelemmel és egy vereséggel álló nemzeti csapat utolsó csoportmeccsén, pénteken a veretlen hollandokkal csap össze.
    

A két csoportgyőztes automatikusan továbbjut - de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőznek egymással a szombati zárónapon -, a két csoportmásodik pedig rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért.

    Eredmény:
    A csoport, 3. forduló:
Magyarország-Lettország 2-1
-------------------------------
Bondár Anna, Gálfi Dalma-Diana Marcinkevica, Daniela Vismane 6:1, 6:2

    korábban:
Jani Réka-Daniela Vismane 2:6, 3:6
Szabanin Natália-Diana Marcinkevica 6:1, 7:6 (7-2)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com