Buzek László 75 éves
Bár 1965-ben már pályára lépett a felnőtt válogatottban, három évvel korábban még a Csepel SC ifjúsági labdarúgócsapatának kapusa volt. Futballistának készült, de az edzője úgy látta, hogy a 196 centiméteres magassága miatt nehezen ér le a lapos lövésekre, másrészt a vékony csontozata miatt féltették a vetődéseknél, pedig - elmondása szerint - ezeket kimondottan kedvelte. A futball végül örök szerelemként maradt meg, s sohasem bánta meg, hogy a röplabdára váltott, hiszen ott még inkább kihasználhatta testmagasságát, amely végül elérte a 203 centimétert. Később hiába csábították kosárlabdázni, több pályamódosításhoz már nem volt kedve.
Buzek az 1960-as, 70-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg a röplabdában. A felugrásos nyitást a válogatott egyik külföldi túráján egy ázsiai játékostól leste el, majd tovább fejlesztette, és Magyarországon, valamint Európa-szerte is az ő nevéhez fűződik az alkalmazása. Az úgynevezett hátsósoros támadást (amikor a hátsó sorba kötelezett játékos a 3 méteres vonalon túlról felugorva üti meg a labdát) a Csepel edzésein találta ki. Ez olyannyira forradalmi elemnek számított, hogy - a felugrásos szervához hasonlóan - eleinte a magyar és a külföldi játékvezetők is szabálytalannak ítélték.
A csepeli sikerek titkáról az MTI-nek azt mondta: igazi baráti társaságot alkottak, segítettek egymásnak, semmi féltékenységet nem éreztek másokkal szemben, ezért volt az övék a legjobb csapat. Nem véletlen, hogy a mai napig rendszeresen, évente négy-öt alkalommal összejárnak. Kiemelkedő tudását mutatja, hogy már 1964-ben, a tokiói olimpia előtt szóba került a válogatottnál. A szövetségi kapitány azt mondta, még nem kerül be a keretbe, de a legközelebbi ötkarikás játékokon ott lesz. Némi hiányérzetre ad okot számára, hogy a magyar férficsapat azóta sem jutott ki olimpiára, de hangsúlyozta, mivel a kvalifikációra sosem volt reális esélyük, csalódottságot nem érez emiatt. Válogatottbeli szereplését némileg beárnyékolta, hogy két alkalommal konfliktusba került a szövetség vezetőivel, ezért eltiltották.
A rengeteg mérkőzés és megannyi siker közül három momentumot emelt ki: 1970-ben a Csepellel elbúcsúztatták a lengyel Legia csapatát a BEK negyeddöntőjében, majd megverték a szovjet bajnok Burevesztnyik Alma-Atát, és csak két ponton múlt a továbbjutásuk, az ellenfél vezetői pedig egyetemi tanulmányok lehetőségével próbálták elcsábítani. Az 1977-es Európa-bajnokságon az olaszok legyőzését is a felejthetetlen meccsek között tartja számon, sőt az ott elért negyedik helyezést pályafutása csúcsának nevezi.
Az 1991-es argentínai, illetve az 1994-es ausztráliai veterán világbajnokság szintén kellemes emlék számára. Nemcsak azért, mert a magyar válogatott az erős mezőnyben mindkétszer aranyérmet nyert, hanem mert a 10-15 évvel fiatalabb csapattársai között is helyt állt. Fiatalon nem akart keletre költözni, nyugatra viszont csak jóval később, a 80-as évek elején, 37 esztendősen mehetett, pedig korábban Olaszországba és az Egyesült Államokba is hívták. A magyar sportolók közül - tudomása szerint - ő volt az első, aki nem labdarúgóként, legálisan külföldre igazolhatott. Végül 1982 és 2001 között élt az NSZK-ban, illetve Németországban, ahol asztalosként és raktárosként is dolgozott, majd fogtechnikai elemek előállításában segédkezett.
A siker mindhárom alapvető összetevőjével - jó adottság, tehetség, szorgalom - rendelkezett, de bevallása szerint az igyekezete egy idő után alábbhagyott, mert fizikailag nem bírta volna, ha mindig a maximumot nyújtja. Németországban megváltozott, akkoriban újra rendkívül szorgalmas volt, mert attól tartott, hogy kikerül a csapatból. Végül 43 éves koráig röplabdázott magas szinten a nyugat-német profiligában.
Az egészségi panaszai miatt a teniszezésről, a futásról és a baráti futballmeccsekről le kellett mondania, ezeknek az úszás és a kerékpározás vette át a helyét az életében. A dohányzásról már évtizedek óta leszokott, több mint 15 esztendeje egy korty alkoholt sem fogyasztott, civil foglalkozásával pedig a nyugdíjkorhatár elérése után sem hagyott fel, aktívan dolgozik egy fénymásoló-vállalkozásban.
Edzői pályafutását nagy sikerrel kezdte, hiszen a német Moerser SC csapatát 1990-ben CEV Kupa-győzelemig vezette. Ennek ellenére úgy tartja, soha nem volt jó edző, mert ő inkább játékospárti, márpedig egy edzőnek "egy kicsit zsarnoknak is kell lennie, ki kell csikarnia a játékosból mindent, ami benne van".
Buzek László:
------------
Születési idő, hely: 1945. október 8., Budapest
Sportág: röplabda
Posztja: ütőjátékos
Klubjai, játékosként: Csepel SC (1962-1982), SC Norderstedt (német, 1982-1985), Moerser SC (német, 1985-1990)
Csapatai, edzőként: Moerser SC (német, 1990-1995), Csepeli RC (2005-2007), magyar ifjúsági válogatott (2007-2008, 2009-2010), magyar junior válogatott (2008-2009, 2010-2012)
Legjobb eredményei: tízszeres magyar bajnok (1968, 1969, 1970, 1973, 1974, 1976, 1977, 1978, 1979, 1982), 11-szeres Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1969, 1970, 1971, 1972, 1974, 1976, 1978, 1979, 1980, 1981, 1982), 266-szoros válogatott (1965-1982), Európa-bajnoki 4., 5. és 6. helyezett (1977, 1971, 1967), KEK-ezüstérmes (1973), kétszeres veterán világbajnok (1991, 1994), edzőként CEV Kupa-győztes (1990)
Egyéni elismerései: nyolcszor választották az év legjobb röplabdázójává Magyarországon (1967, 1968, 1969, 1970, 1978, 1979, 1980, 1981), az Európa-bajnokság All Star-csapatának tagja (1977)
(Forrás: MTI)
Hozzászólások