Connor McDavid megdöntötte Wayne Gretzky egyik rekordját

Connor McDavid szezonbeli 30. gólpasszát könyvelte el vasárnap, amikor csapata, az Edmonton Oilers az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján 4-1-re nyert a New York Rangers vendégeként, ezzel megdöntötte legendás klubelődjének, Wayne Gretzkynek az egyik rekordját.A liga honlapjának közlése szerint a több tucat csúcsot tartó Gretzky az 1984/85-ös idény első 16 mérkőzésén érte el a 30 gólpasszt, McDavid most 15 találkozó alatt osztott ki ugyanennyit.

A Madison Square Gardenben az első gólt az 50. másodpercben McDavid ütötte, aki a szezonban kilencedik találatát szerezte, pályafutása során pedig a nyolcadik alkalommal talált be a mérkőzés első percében, amellyel az edmontoni klub történetében ebben a rangsorban Mark Messier elé került.

McDavid 418. góljával az Oilers góllövőlistáján megelőzte Glenn Andersont, és immár egyedül áll a negyedik helyen, Gretzky (583), Jari Kurri (474) és Leon Draisaitl (446) mögött. A 29 éves hokis másodszor jár a szezonrajt után 15 meccses pontszerző sorozatnál, a 2021/22-es idényben végül 17 találkozóig jutott. Az Oilers háromgólos New York-i sikerben egy góljával és két gólpasszával szintén döntő érdemeket szerzett Evan Bouchard. Az Edmonton a 11. győzelmét aratta, sorozatban a harmadikat.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com