Dakar 2016

Módosított útvonalon, 556 résztvevővel, 3 magyar csapattal rajtol el január 2-án a kéthetes megmérettetés.dakar2A sportigazgatóvá előlépett Marc Coma jelentette be Párizsban a 2016-os Dakar részleteit, amelyből kiderült, hogy jövőre három magyar csapatnak szurkolhatunk, ugyanis az 556 résztvevő között ott lesz a Szalay/Bunkoczi, a Somfai/Somfai és Boros/Vörös csapat.

A január 2-án rajtoló Dakar máris teljesítette az első feladatot, hiszen az illetékeseknek össze kellett állítaniuk a módosított útvonalat. A kéthetes megmérettetés Argentínában kezdődik a rajtceremóniával.

A 354 járműben triók, párosok és egyéni versenyzők próbálják meghódítani a dűnéket. Az útvonal egyik legmeghatározóbb központja Rosario lesz. A versenyzők ott több napot fognak eltölteni, majd a 9000 kilométeres táv a bolíviai Uyuni városban ér véget azoknak, akiknek sikerül eljutniuk a célig.

Coma kiemelte, hogy a kitartás mellett az is fontos lesz, hogy a versenyzők minden szabályt betartsanak. A január 7-ei Jujuy szakaszon például az esti órákban tilos mechanikai beavatkozást elvégezniük a járműveken.

A természet főleg a második héten fogja megnehezíteni a versenyzők dolgát, mert a gyors hőmérséklet csökkenés az emberi szervezetre, és az autóra, motorra, quadra is komoly hatást gyakorol.

A Fiambala gyorsasági szakasz külön hangsúlyt kap, mert ott 10 motoros, 10 autós és 5 kamionos előző szakaszon nyújtott teljesítménye alapján indulhatnak el együtt az utolsó kilométerekre.dakar2016Mivel Coma a sportigazgatói tisztséget tölti be, ezért a Dakar egyik legmeghatározóbb szereplője hiányozni fog a motoros mezőnyből, ám bőven akadnak új tehetségek. A fiatalabb generációt Paolo Goncalves, Toby Price, Helder Rodrigues, Ruben Faria, David Casteu, Olivier Pain és Jordi Viladoms képviseli, de a kategória két korábbi meghatározó alakja Joan Barreda és Pablo Quintanilla is szeretné megkaparintani az első helyeket. A quadosok között a címvédő Rafal Soniknak van félni valója a Patronelli testvérektől.

Az autósok mezőnyében nagyon komoly a 2016-os felhozatal! Közülük a Mininek lehet a legnagyobb fölénye, mert egy tucatnyi terepjáró indul ebből a márkából. A versenyzők közül nem fog hiányozni a kétszeres Dakar bajnok Nasser Al Attiyah sem, aki a Minivel szívesen megszerezné a harmadik bajnoki címet. Ehhez azonban lesz egy-két szava a csapattársaknak is, így Roma, Terranova és Hirvonen is megkaparintaná az első helyezést.

A Toyotákat többek között Yazeed Al Rajhi, Giniel de Villiers fogja hajtani, míg a Peugeot 2008 DKR-es pilóták, Stephane Peterhansel, Carlos Sainz (nem a Forma-1-es Carlos Sainz, hanem az apja) és a kilencszeres rali világbajnok, Sebastien Loeb is a győzelemért indul. A Renault és a Miatsubishi félgyári csapatatit is érdemes lesz figyelni, mert a Duster és az ASX is egyre szebb eredményeket szállít.dakar3A 2016-os Dakaron külön érdekesség lehet a Rali-vb-ről érkezők külön versenye, ezért érdemes lesz odafigyelni Al Attiyah, Sainz, Loeb, Al Rajhi és Hirvonen teljesítményére, valamint az újonnan bemutatkozó Martin Prokop (Toyota Hilux), Xavi Pons (Ford Ranger) és Romain Dumas (Peugeot buggy) se kerülje el a szurkolók figyelmét. A Kamazok esetében Mardeev, Karginov, Nikolaev De Rooy Iveco szeretné megszerezné a bajnoki címet.

(Forrás: RallySport.hu)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com