Dibusz: egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni

Dibusz Dénes csapatkapitány és a támadó Gruber Zsombor is csalódottan értékelt azt követően, hogy a Ferencváros 5-0-ra kikapott csütörtökön a görög PAOK otthonában a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában."Egy hét alatt kaptunk tízet, nincs miről beszélni" - utalt az M4 Sportnak nyilatkozva Dibusz arra, hogy a múlt héten, a bajnokságban 5-4-re alulmaradtak a Debrecennel szemben.

"Többször is lejátszottak minket, jó helyzetből tudták leadni a lövéseket, a végén egyértelműen látszott, hogy szétestünk. A második félidőben nem volt benne, hogy ez lesz belőle. Nagyon sok hibával játszottunk, sok labdát veszítettünk a saját térfélen. Lehet, hogy hülyén hangzik, de amit akartunk, azt az első tíz percben megvalósítottuk, sajnos az első gól után viszont nem tudtunk visszajönni a mérkőzésbe."

A kapus szerint elöl sem volt meg a hatékonyság.

"Nehezen magyarázható, hogy egy hét alatt kétszer ötöt kapunk. Magunknak kreáltuk ezt a helyzetet. Saldanha más típusú csatár, mint Varga Barni, nem tudtuk rá felrugdosni a labdát. A szurkolóktól elnézést kérek, ez Fradi-szinten megbocsáthatatlan” - hangsúlyozta a csapatkapitány. A válogatott középcsatár, Varga Barnabás eltiltása miatt nem játszhatott Szalonikiben, a brazil Matheus Saldanha helyettesítette.

"Természetes, hogy mindenki meg van lepődve, hiszen nem így jöttünk ide, hogy ez legyen a vége" - mondta Gruber Zsombor, aki a saját teljesítményét sem érezte jónak.

"Az előző három meccsen nem így teljesítettünk, ez most nem ilyen volt, sajnáljuk. Tisztában voltunk vele, hogy ha az elején gólt szereznek, a szurkolóik mellettük lesznek. Az elején két gólt kaptunk, onnan nagyon nehéz volt, a végén pedig már sajnos lefociztak minket."
A súlyos vereség ellenére továbbjutó helyen álló Ferencváros a január 23-án sorra kerülő hetedik körben a német Eintracht Frankfurt vendége lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com