Döntőben a jubiláló Kammerer vezette négyes

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A Kammerer Zoltán vezette 1000 méteres férfi kajaknégyes remek futamgyőzelemmel mutatkozott be pénteken a csehországi Racicében zajló kajak-kenu világbajnokságon, és sikerének köszönhetően kihagyhatja a délutáni középfutamot, s már készülhet a vasárnapi döntőre.Az előfutamukban rajthoz állt hat hajó közül három juthatott egyenes ágon tovább, de igazi harc csak a második és harmadik helyért zajlott, a Kammerer, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel összeállítású magyar egység ugyanis rajt-cél győzelmet aratott, ráadásul hatalmas előnnyel ért célba.

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán 39 évével a racicei magyar csapat korelnöke, s több szempontból is jubilál, mivel éppen 20 éve indult első felnőtt világbajnokságán, s ez pályafutása 15. vb-je. Emellett 18 Eb-n és öt olimpián is vízre szállt. "Húsz éve debütáltam, s szinte napra pontosan húsz éve nyertem első világbajnoki aranyérmemet. A kanadai Dartmouth-ban Storcz Botonddal, Vereckei Ákossal és Hegedűs Róberttel K-4 500 méteren lettünk elsők. Azóta kicsit kicserélődött a mezőny" - mondta az MTI-nek a kajakos.  
    

Hozzátette: elégedett az előfutamban lapátolt idejükkel (2:56.489 perc), de ennél tudnak jobbat is, s ha a döntőben sikerül ezt kihozniuk magukból, akkor a fináléban jó esélyük van egy éremre. Arra a kérdésre, hogy mi a titka, s gondolta volna-e húsz évvel ezelőtt, hogy 2017-ben még mindig a világ élvonalához tartozik majd, Kammerer Zoltán azt válaszolta, hogy nagyon szereti azt, amit csinál, nagyon szeret kajakozni.
    

"Ha valaki ezt mondja húsz éve, biztosan nem hiszem el. Szoktunk is viccelődni a csapat fiatalabb tagjaival, hiszen például Mozgi Milán még csak édesanyja pocakjában volt, amikor én már vb-t nyertem. Egyszerűen nem találok olyan okot, amiért ne csinálnám. Persze húsz éve még hosszabb távra terveztem, aztán tíz éve elkezdtem évről évre gondolkodni, ma pedig már napi kihívásokat keresek. De nem érzem magam rosszabbul, mint tíz éve, akkor miért ne csinálnám?" - fogalmazott a klasszis sportoló, aki vb-ken eddig három aranyat, öt ezüstöt és hat bronzot szerzett.    
    

A vb pénteki versenynapjának délelőttjén még 11 magyar egység lesz érdekelt az előfutamokban.
  
    
    A további program:
200, 500 és 1000 m-es előfutamok 9.00-12.45
500 és 1000 m-es középfutamok 16.30  


    szombat:
A döntők 10.30 (férfi K-2 és C-1 200 m, férfi C-2 és K-2 500 m, férfi K-1, C-1 és K-2 1000 m, női K-1, K-2 és C-2 500 m, női K-2 1000 m)
200, 500 és 1000 m-es középfutamok 15.25


    vasárnap:
A döntők 10.00 (férfi K-1 és C-2 200 m, férfi K-1, C-1 és K-4 500 m, férfi C-2, K-4 és C-4 1000 m, női K-1, C-1 és K-2 200 m, női K-4 500 m és női K-1 1000 m)
5000 m-es döntők 14.30


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com