Elek Gábor: elvárás az Esztergomtól, hogy az Európa-liga főtáblájára jusson

Az Európa-liga főtáblájára jutást elvárásnak tekinti, a bajnoki bronzérmet hozó elmúlt idénybeli teljesítmény megismétlésével pedig maximálisan elégedett lenne Elek Gábor, a MOL Esztergom női kézilabdacsapatának vezetőedzője.A tréner az MTI-nek hétfőn elmondta: az együttes felkészülése hektikus volt kisebb-nagyobb sérülések és kihagyások miatt, ráadásul egy edzőmérkőzés is elmaradt, ami hiányozni fog.

"Ugyanakkor azoknak a csapatoknak, amelyeknek én vagyok a vezetőedzője, mindig az a szlogenje, hogy alkalmazkodunk minden helyzethez" - fogalmazott.

A bajnoki élvonal pénteki nyitómérkőzését éppen korábbi klubja, a Ferencváros ellen játssza az Esztergom az Elek Gyula Arénában, a fővárosi találkozót a december 30-i fordulóról az ő kérésére hozták előre.

"Félig bajnoki, félig a felkészülésünk része: tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, viszont nagyon szeretnénk, ha jó mérkőzést tudnánk játszani a Népligetben."
Az Európa-liga főtáblájáért a MOL Esztergom ellenfele a Svájci Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes Spono Eagles vagy a szerb bajnok Crvena zvezda lesz. A párharc első meccsét házigazdaként játssza Elek Gábor együttese november 8-án vagy 9-én, a visszavágó egy héttel később lesz.

"Elvárás a csapattól, hogy az Európa-liga főtáblájára jusson" - fogalmazott a vezetőedző, hozzátéve, a csoportkörben már a sorsolástól és az utazásoktól is függ majd, milyen szereplésre lehet számítani.

Arra kérdésre, hogy az elmúlt idényben nyújtott teljesítmény megismétlésével elégedett lenne-e a hazai sorozatokban, azt felelte, hogy maximálisan.

"Erősebb bajnokság elé nézünk, erősebb riválisokkal fogunk találkozni. Mi is erősödtünk, de azt, hogy mennyit, még nem tudom belőni. Nagyon sok munka vár még erre a keretre" - mondta.

Az Esztergomi KSE 2001-től három és fél idényt töltött az NB I-ben, majd 2005 februárjában visszalépett. Legjobb eredményeként volt bajnoki ötödik helyezett Laurencz László vezetésével a régi királyvárosi együttes, ezt szárnyalta túl az Elek-csapat.

Ligeti András, a klub ügyvezetője a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette: több országos és nemzetközi vállalat után a 2025/26-os szezontól kezdődően az OTP Bank ötéves időtartamra aranyfokozatú támogatója lesz az egyesületnek.

"Az OTP csatlakozása hiteles visszajelzése annak, hogy a klub értékteremtő munkát végez, a háttér így abszolút megerősödik a célok eléréséhez" - hangsúlyozta. Célként a többi között megfogalmazta "Esztergom méltó képviseltét" a hazai és - az idei évtől kezdődően már - a nemzetközi kézilabdában is. Mint mondta, győzelem a kulisszák mögött egy ilyen megállapodás.

"A siker a pályán a szurkolóknak szól, az üzleti tárgyalóban pedig a jövőnket építi" - szögezte le.

Juhász Péter Tibor, az OTP marketing és kommunikációs igazgatója reményét fejezte ki, hogy sikeres lesz az együttműködés, mivel "közösek az alapelvek és a célok".

"Amikor NB II-es időszakban volt az Esztergom, akkor volt a csapatnak egy álma. Hogy ez valósággá vált, annak köszönhető, hogy nagyon komoly terveket rakott le az együttes" - szögezte le. Kitért rá: a pénzintézet 11 országban van jelen, a siker mércéje pedig hasonló az egyesületnél és a banknál: "elégedettek-e a szurkolók, az ügyfelek".

Németh József, a pénzintézet dunántúli régiójának ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a sport nemcsak verseny, hanem élmény, összefogás, együttműködés is. Utóbbira - amint azt leszögezte - a "pályán és pályán kívül is értékként szeretnénk utalni".

Elek Gábor a támogatás kapcsán kitért rá, hogy fontos a stabil háttér minden profi csapat életében.

"Hatalmas a különbség, amikor egy együttest stabilitás, nyugalom és biztonság lengi körül, ahhoz képest, hogy a bizonytalanságban kell létezni" - idézte fel korábbi tapasztalatait.

Kisfaludy Anett csapatkapitány hangsúlyozta: nagy visszaigazolása ez az elvégzett munkának és a pályán nyújtott teljesítménynek, nyugalmat jelent az újabb hosszú távú támogató. Társaival örülnek az egyre nagyobb figyelemnek és nagyon várják a szezont, amelyben szeretnék a legjobbjukat nyújtani, ezzel meghálálva a támogatást.

A Ferencvárostól érkezett Szöllősi-Zácsik Szandra az MTI-nek arról beszélt, hogy jól sikerült a beilleszkedése a nagyon fiatal együttesbe, és a felkészülés is. A zöld-fehérek ellen felszabadult játékot és jó mérkőzést vár maguktól.

"Személy szerint nem örülök neki, hogy egyből egy Ferencváros-Esztergom mérkőzéssel kezdünk. Ha évek fognak eltelni, akkor sem szívesen fogok szívesen ellenfélként visszatérni a Népligetbe: emberileg, lelkileg, mindenhogy nehéz lesz még évek múlva is, nemcsak így, néhány hónap elteltével" - árulta el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com