2015 legjobb versenyzői

A csapatfőnökök szavazták meg a tíz legjobb pilótát. Ön egyetért velük?f12015Az Autosport magazin kérte meg a Forma-1 csapatfőnökeit, hogy szavazzanak arról, hogy kik voltak 2015-ben a legjobb versenyzők. A kialakult lista tartogat néhány érdekes meglepetést, hiszen olyan nevek is szerepelnek rajta, akikre nem számított volna az, aki látta a futamokat, míg néhány név ugyanezért hiányozhat.

Toto Wolff (Mercedes), Maurizio Arrivabene (Ferrari), Sir Frank Williams (Williams), Christian Horner (Red Bull), Vijay Mallya (Force India), Federico Gastaldi (Lotus), Franz Tost (Toro Rosso), Monisha Kaltenborn (Sauber), Éric Boullier (McLaren) és John Booth (Manor) úgy állította fel a saját rangsorát, hogy a nevüket titokban tartották.

Ennek oka az volt, hogy a csapatfőnökök így sokkal bátrabban fejthették ki a véleményüket. A pilóták az idei szezonban érvényes pontrendszer (25-18-15-12-10-8-6-4-2-1) szerint kapták az egységeket.

A szavazást Lewis Hamilton nyerte. A 2015-ös világbajnok 10 futamot nyert, 11 alkalommal rajtolhatott az élről, és 8 alkalommal autózta a leggyorsabb kört az idei szezonban. A Mercedes britje a szavazást komoly előnnyel nyerte, mert a kapható 250 pontból 229-et gyűjtött.

A második helyre Sebastian Vettel került. A Ferrari német pilótája idén háromszor győzött. A harmadik helyen Hamilton csapattársa, Nico Rosberg végzett, aki az utolsó hat futam mindegyikén megszerezte az első rajthelyet, de ebből csak az utolsó három versenyen sikerült nyernie.

A csapatfőnökök szavazása alapján a negyedik helyet Max Verstappen kaparintotta meg, míg az ötödik Danyiil Kvjat, akinek az év eleji teljesítménye annyira nem volt meggyőző, hogy sokan biztosra vették, hogy a szezon végén elküldi a Red Bull, de az utolsó futamokon sikerült bizonyítania a pilótának.

A lista hatodik helyezettje az igazi meglepetés, hiszen ott Fernando Alonso neve olvasható annak ellenére, hogy a spanyol világbajnok nem sok pontot gyűjtött a McLaren-Hondával. A legjobbak közé került Valtteri Bottas a Williamstől, Sergio Pérez a Force Indiától, Daniel Ricciardo a Red Bulltól és Kimi Räikkönen is.abu-dhabA csapatfőnökök szavazásának végeredménye:

1. Lewis Hamilton 229 pont

2. Sebastian Vettel 180 pont

3. Nico Rosberg 113 pont

4. Max Verstappen 77 pont

5. Danyiil Kvjat 69 pont

6. Fernando Alonso 57 pont

7. Valtteri Bottas 52 pont

8. Sergio Pérez 48 pont

9. Daniel Ricciardo 47 pont

10. Kimi Räikkönen 37 pont

(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com