A búcsúról szól a hétvégi Maláj Nagydíj
Lewis Hamilton szerint nagy veszteség a Forma-1 számára, hogy elveszíti a versenyhelyszínt.Fizikai szempontból talán a legnehezebb pálya a maláj, ahol 1999 óta rendeztek Forma-1-es nagydíjat, ám a királykategória versenynaptárjában idén utoljára szerepel a Maláj Nagydíj, ezért a hétvégi futam a búcsúról szól.
Najib Razak, maláj miniszterelnök azért döntött úgy, hogy az országnak nincs szüksége a Forma-1-re, mert csökkent a nézőszám és a bevétel, tehát a magas rendezési költséggel járó nagydíj már nem volt kifizetődő az ország számára.
A Hermann Tilke által alkotott sepangi pálya elvesztése igazi érvágás a Forma-1 mezőnye és szurkolói számára, hiszen 1999 óta több emlékezetes versenyt láthattunk itt. A 2014-es Maláj Nagydíj győztese, Lewis Hamilton éppen ezért sajnálja, hogy búcsúzniuk kell Malajziától.
„Igazán szomorú belegondolni, hogy ez lesz az utolsó verseny, mert ez a pálya jelenti a legnagyobb kihívást az autók és a csapatok számára, tehát kijelenthetjük, hogy a naptár egyik, ha nem a legnehezebb versenyét veszítjük el, amit nehéz lesz pótolni.”
Habár már a két héttel ezelőtti Szingapúri Nagydíj sem volt egy sétagalopp a mezőny számára, mégis a napfényes Malajziát nehezebbnek tartják. Ezt igazolja, hogy például a verseny idején a pilótafülkében gyakran 50 foknál is melegebb a hőmérséklet, amihez 70 százalékos páratartalom párosul, ráadásul a tempós kanyarok plusz erőhatásokkal teszi próbára a versenyzőket.
„Malajziában versenyezni olyan érzés, mintha egy gyengébb szaunába mennék, ahol rajtunk van a teljes felszerelésünk a sisakkal együtt. Az autó is forró, az ülés meleg, de körbevesz az elektronika is, ami még melegebbé teszi a pilótafülkét.” – fogalmazott Valtteri Bottas.
Annak érdekében, hogy a versenyzők hozzászokjanak az extrém körülményekhez, rendszerint a szokottnál korábban érkeznek Malajziába. A Mercedes finn pilótája erről a következőt mondta:
„Beletelik három-négy napba, mire a testünk megszokja a meleget. Egy kis edzéssel kezdünk, hogy hozzászokjunk az izzadáshoz. Mi nem tudjuk úgy elviselni a forróságot, mint a helyiek, ezért ezekben a napokban akklimatizálódunk, ami nagyon fontos.”A Mercedes szerint a Maláj Nagydíjon a versenyzők szívverése akár a 170-et is elérheti percenként, miközben a testük 1500 kalóriát éget, és 3 liter víz kiizzadásával a testtömegük 5 százalékát elveszítik, emiatt folyamatosan gondolniuk kell a kiszáradás veszélyére.
„A leglényegesebb, hogy kellő mennyiségű folyadékhoz jussunk. Ha csak egyszer elfelejtesz inni, utána sok időbe telik, mire rendbe jössz. Vizet és sportitalokat is fogyasztunk, hogy szinten tartsuk magunkat” – magyarázta Bottas, akinek a Szingapúri Nagydíjon elromlott az itatója, aminek következményeként látásproblémákkal küzdött a futam végén.
Malajzia azon versenyhelyszínek egyike, ahol a Forma-1-ben először használták a hűtőmellényeket a rajt előtt. Bottas ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ezek nem jeges védőfelszerelések, de kellemes hűvös hőmérsékletet biztosítanak azzal, hogy elveszik a forróságot.
Ez még akkor is sokat számít a verseny végén, ha csak 0,4 fokkal hűtik le a testet. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy sok versenyző a téli felkészülés során úgy edz, hogy azzal felkészüljön a maláj körülményekre.
Romain Grojean a maláj pályáról elmondta, hogy az még Szingapúrnál is keményebb, pedig itt nagyobb hűtést kapnak a hosszú egyenesekben:
„Itt több a gyors kanyar, amelyekben nagy erőhatások érnek, ez pedig külön harcot jelent az autóban, ezért a mentális felkészülés is fontos, mert muszáj higgadtnak maradni, amikor fizikálisan szenvedsz.
Ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy hegyen kerékpározol felfelé, miközben folyamatosan beszélgetni próbálnak veled, vagy állandóan csörög a telefonod. Hamar dühös leszel, hiszen fáradt vagy. Szerintem ez az év legnehezebb versenye, mert Szingapúr legalább lassabb. Óriási kihívás ez a nagyszerű pálya, ami egy jó autóval elképesztő élmény.”Ezt a kihívást és élményt idén utoljára tapasztalhatja meg a Forma-1 mezőnye, mert jövőre már hiába keresnénk a Maláj Nagydíjat a versenynaptárban.
(Forrás: m4sport.hu)
Hozzászólások