A csapatoknak nem kellenek a részvények

Két ok miatt sem kérnek a Liberty Media által kínált Forma-1-es részvényekből az alakulatok. Az anyagcég elnöksége után az FIA is áldását adta az üzletre, tehát már nincs akadály az előtt, hogy a Liberty Media felvásárolja a Forma-1 többségi tulajdonát. Az amerikai cégnek már csak a részvények árát kell rendeznie, hogy a sportág 35,3 százalékos tulajdonosa legyen, ez pedig azt is jelenti, hogy a Liberty Media lesz a Forma-1 hivatalos irányítója.

Az üzlet megkötése után a következő feladat az új struktúra kialakítása lehet. A hírek szerint az új tulajdonos lassan háttérbe szorítja Bernie Ecclestone-t, hogy Chase Carey több szakemberre bízhassa a különböző területek irányítását.

A Liberty Media tervei között szerepel például az, hogy részesedést ad a Forma-1-es csapatoknak, de csak akkor, ha az alakulatok igényt tartanak erre. Az elképzelés szerint az összes részvény 20 százaléka kerülne a csapatokhoz úgy, hogy minden istálló legfeljebb 5 százalékos résztulajdonra tehetne szert.

Az új tulajdonos január végéig adott időt a csapatvezetőknek arra, hogy eldöntsék, megveszik-e a 22 dolláros részvényeket. Később bárki megveheti azokat, de már 30 dolláros áron. Habár a mezőny alakulatai eleinte érdekesnek találták az ötletet, mégis az új hírek szerint a Stratégiai Csoport és F1 Bizottság keddi genfi ülésén, egyik csapat sem mutatott érdeklődést a téma iránt.

Ennek két oka van. Az egyik, hogy a részvényvásárlás azt jelentené, hogy az istállók kötelezettséget vállalnak arra, hogy legalább 10 évig megőrzik a résztulajdonukat, tehát hosszú távra köteleznék el magukat azzal, hogy befektetnek a Forma-1-be, ezt pedig túl nagy kockázatot jelenthet. A másik ok az, hogy a vásárlással tulajdonképpen lemondanának a Forma-1 szabályalkotási folyamataiba való beleszólási jogukról.

A Liberty Media ajánlata szerint az a két csapat, amely a legtöbb részvényt vásárolja, küldhetne egy-egy képviselőt az új elnökségbe. A többi részvényes csapat közösen választana egy harmadik képviselőt, ám ők puszta tagok lennének, szavazati jog nélkül. A részvény megvásárlása tehát egyáltalán nem vonzó lehetőség azoknak a csapatoknak, akiknek így nem lenne beleszólása a Forma-1 jövőbeni alakításába, értékesítésébe. Dietrich Mateschitz, az egyik élcsapat, a Red Bull tulajdonosa elmondta, hogy ő sem igazán érti, hogy miért kellene részvényt vennie. Egyfelől egyértelmű, hogy a sportágnak olyan tulajdonosokra van szüksége, amelyek nem autógyártók, de másfelől ennek az értéke azoktól a csapatoktól függ, melyek elkötelezik magukat. Mateschitz szerint előbb ki kell várniuk azt, ahogy a mostani szerződések alakulnak, ezekről pedig hamarosan egyeztetni kell.

A Red Bull tulajdonosa ezzel tulajdonképpen arra utalt, hogy a Forma-1 legnagyobb csapatai addig nem fogják elkötelezni magukat a sportág iránt, amíg a vezetők nem biztosítják nekik a kívánt előjogokat és a szabályalkotásban való aktív részvételt. A múltban ezt azzal szerezték meg a csapatok, hogy kivonulással fenyegetőztek.

Bernie Ecclestone idejében ez a fajta zsarolás jól működött, de most már más szelek járnak, és a Chase Carey-ék más utakon akar járni. Az Ecclestone kor végét jól jelzi, hogy Mateschitz arról is beszélt, hogy a brit üzletemberre szükség van.

A Red Bull tulajdonosa szerint az új tulajdonos akkor döntene jól, ha megtartanák Ecclestone-t, mert ő minden részletet és szerződést jól ismer, ráadásul vannak kapcsolatai. Mateschitz szerint ezt nem lehet semmibe venni, hiszen mindenki tudja, hogy nem jó ötlet megkerülni Ecclestone-t, ha valaki be akar kerülni a Forma-1-be.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com