A fejvédő csak félmegoldás?

Lucas di Grassi szerint a Forma-1 nem elég bátor a radikális átalakuláshoz.Lucas di GrassiAz FIA versenyigazgatója Ausztráliában kijelentette, hogy a testület továbbra is kitart a célja mellett, amely értelmében szeretnének javítani a versenyzők fejének védelmén, és nem látják annak akadályát, hogy 2017-től bevezessék a Mercedes által javasolt, és a Ferrari által már tesztelt glóriát.

Az új eszköz a mezőnyt, a szakértőket és a szurkolókat is megosztotta. Lewis Hamilton és Nico Hülkenberg hallani sem akar a megoldásról, míg Daniel Ricciardo teljes mellszélességgel kiáll a változás mellett.

Felipe Massa újra elmondta, hogy nagy támogatója a biztonság javításának, mert szerinte fontos a versenyzők életének megóvása. A Williams brazil pilótája arról is beszélt, hogy szerinte nem csak a veszély miatt kellene a Forma-1-ben versenyezni, vagy azért, mert az embereknek ez tetszik.

Massa hozzátette, hogy a biztonság fontos, ezért, ha azt a glória oldja meg, akkor támogatni fogja a megoldást, ha más, akkor pedig azt, a lényeg számára ugyanis az, hogy többé ne veszítsen el egy barátot.

A brazil versenyző ezzel Jules Bianchi 2014-es tragikus balesetére célzott, hiszen ő is ott körözött a Japán Nagydíjon, amikor a Marussia fiatal pilótája kicsúszott, és egy munkagépnek ütközött, majd hónapokkal később belehalt a sérüléseibe.

Massa őszintén elmondta, hogy azt nem tudja, hogy a glória megmentette volna-e Bianchi életét, de abban biztos, hogy nem akar király lenni, aki csak azért vezet sisak nélkül, hogy elmondhassa magáról, hogy ő a király.gloraA brazil versenyző csupán azt szeretné, ha a pilóták biztonságban lennének. Massa egyébként különösen érintett a témában, hiszen 2009-ben érte izgult a Forma-1 egész világa, amikor a Magyar Nagydíjon fejen találta egy rugó, ami Rubens Barrichello autójáról szakadt le.

Massa szerint, ha már akkor lett volna glória az autón, akkor a becsapódás ereje valószínűleg kisebb lett volna, ám hozzátette, hogy sok múlik a baleset jellegén. Egyes vélemények szerint a Williams pilótáéhoz hasonló esetekben a Red Bull szélvédős megoldása lenne hatásos eszköz, ám Massa szerint az azért nem a legjobb, mert a fejvédő zavarná a versenyzőket a kilátásban.

Korábban arról is szó esett, hogy zárt pilótafülkék lesznek a jövő Forma-1-es autóján, de ezzel kapcsolatban olyan biztonsági kockázatok merültek fel, mint például az, hogy a versenyző beszorulhat mögé, ezért elvetették az ötletet.

A korábbi Forma-1-es pilóta, most a hosszútávú sportautó-világbajnokságban (WEC) versenyző Lucas di Grassi viszont úgy véli, hogy a Forma-1 számára a helyes út a zárt pilótafülke lenne, de erre az útra nem mer rálépni a sportág.

Di Grassi arról beszélt, hogy ez lenne a legoptimálisabb megoldás, amit az LMP1-es autóknál már alkalmaznak, ugyanis korábban azok is nyitottak voltak, de a versenyzés miatt zárttá tették. Ez a megoldás ráadásul aerodinamikai szempontból is jó.gloria2A Forma-1 volt pilótája hozzátette, hogy a Forma-1-es autók kinézete régimódi, ugyanolyan, és mindig csak félmegoldásokkal kísérleteznek. Ilyen volt az orrkúpok esete is, aminek eredményeként az egykori Caterham úgy nézett ki, mint egy porszívó.

Most a fejvédelem esetében is félmegoldásokat választanak. Ha bevezetik a glóriát, akkor rá fognak jönni, hogy pocsék. Di Grassi szerint a Forma-1 fél elkötelezni magát, pedig csak nyerne azzal, ha rábólintanának a zárt pilótafülkére, amitől az autók jobbak lehetnének.

A brazil autóversenyző hozzátette, hogy ő pártolja a Forma-1 modernizálását, és például a McLaren javaslata, illetve a Red Bull 2010-es elképzelése is elnyerte a tetszését. Szerinte ez az a lépés, amit meg kellene tennie a Forma-1-nek.

Roger Penske, az IndyCar híres csapatvezetője nem ért egyet a zárt pilótafülke ötletével, mégpedig az említett biztonsági kockázatok miatt nem. Penske elmondta, hogy ő is azt akarja, hogy az autók biztonságosak legyenek, ám látta, hogy Helio Castroneves milyen nehezen mászott ki az autójából egy balesete után, miközben szivárgott az üzemanyag, ráadásul az is nagy kérdés, hogy a Forma-1-es pilóták hogyan tartanák tisztán a szélvédőt.haloAhogy láthatjuk, a Forma-1 fejvédelmi kérdése nem a Forma-1-re korlátozódik, hiszen az FIA azt a megoldást keresi, amely az összes formaautós szériájában használható, miközben az IndyCar is próbálja megtalálni a legjobban járható utat.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com