A fény városában ünnepelhet negyedszer Verstappen

Sorozatban és összességében is a negyedik Forma-1-es világbajnoki címét nyerheti meg a hétvégén Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, akinek ehhez arra van szüksége, hogy 62 pontos előnyéből 60-at megőrizzen a fény városában, Las Vegasban sorra kerülő nagydíjon.A 27 éves pilótának a tavalyihoz képest nehezebb idénye volt, mert bár a szezon első felében uralta az F1-es futamok többségét, a nyár folyamán a McLaren jó irányba indult el a versenyautója fejlesztésével, két fiatal pilótája, Lando Norris, illetve Oscar Piastri pedig felnőtt a feladathoz, és egyre több pontot vett el a Red Bulltól, valamint Verstappentől.

A címvédőnek és csapatának a dolgát az sem segítette, hogy a második számú versenyző, a mexikói Sergio Pérez egymás után sikertelen hétvégéket produkált, de legalábbis messze volt attól, hogy segítse márkatársát és az élmezőnyben harcolva szorongassa a McLareneket. Az év végi hajrá felé közelítve ráadásul a Ferrari is "beszállt a meccsbe": Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. az elmúlt néhány hónapban rendre a dobogós helyezések környékére kormányozta a tűzpiros versenyautót, így már három istálló autói esélyesek rendre a futamgyőzelmekre.

A szurkolók már-már kezdtek arra készülni, hogy izgalmas hajrá elé néznek a szezon utolsó három fordulóján, de aztán a brazíliai versenyhétvége újabb fordulatot hozott, egyben le is hűtötte a szoros csatáért szorítók kedélyeit. Az esős körülmények között rendezett Sao Pauló-i versenyen ugyanis Verstappen megcsillantotta valódi tudását, és az F1 történelemkönyvébe joggal kívánkozó teljesítménnyel diadalmaskodott. Tette mindezt úgy, hogy büntetés és balul sikerült időmérő edzés nyomán a 17. helyről kellett kezdenie a viadalt, miközben az összetettbeli egyetlen riválisa, Norris a pole pozícióból startolhatott.

Verstappen malmára hajtotta a vizet a McLaren brit versenyzőjének elrontott rajtja, aminek eredményeként már az első kanyarban elveszítette a vezető pozíciót. Miközben Norrisnak és a McLarennek szerencséje sem volt a kaotikusan alakuló futamon, ráadásul a brit pilóta hibázott is, Verstappen és a Red Bull ellentmondást nem tűrő módon, kifogástalan stratégiával kaparintotta meg az első helyet, amelyet a leintésig meg is tartott. Norrisnak közben meg kellett elégednie a hatodik helyezéssel, ami gyakorlatilag szertefoszlatta a vb-címről szövögetett álmait.

A fény, a pompa és a kaszinók városának is nevezett Las Vegasba ugyanis Verstappen 62 pontos előny birtokában utazhat, ezt pedig kényelmesen be tudja osztani, az ezt követően sorra kerülő két viadalon - Katarban és Abu-Dzabiban - ugyanis legfeljebb 60 pont gyűjthető.

A címvédéshez tehát a holland versenyzőnek annyi teendője van, hogy legalább 60 pontos előnye maradjon a vegasi száguldás után, győzelmei számában ugyanis biztosan megelőzi majd az év végén Norrist, így pontegyenlőség esetén is Verstappen lenne a világbajnok.
Az F1-et elmúlt években uraló holland pilóta illusztris társaságba kerülhet negyedik vb-címének megszerzésével, ehhez hasonlóra ugyanis a versenysorozat 1950 óta íródó történetében kevesen voltak képesek.

Az egyformán hét vb-diadallal rendelkező német Michael Schumacher és brit Lewis Hamilton, valamint az ötszörös győztes argentin Juan Manuel Fangio mellett csupán a francia Alain Prost, illetve a német Sebastian Vettel nyert legalább négy világbajnokságot pályafutása során. A konstruktőrök vb-pontversenyében ugyanakkor még komoly izgalmakra van kilátás, jelenleg ugyanis a McLaren áll az élen 593 ponttal, míg a második Ferrarinak 557, a harmadik és címvédő Red Bullnak pedig 544 pontja van.

Miután jelenleg úgy tűnik, hogy Pérez gyengélkedése miatt Verstappen gyakorlatilag egyedüliként küzd a pontokért, reálisan a McLaren és a Ferrari lesz nagy harcban egymással a végső diadalért. Las Vegasban a versenyhétvége a megszokottól eltérően alakul, helyi idő szerint csütörtök késő este rendezik a szabadedzéseket, pénteken hasonló időpontokban a harmadik gyakorlást, valamint a rajtsorrendről döntő időmérőt, szombaton éjszaka pedig a villanyfényes viadalt.

Ez azt jelenti, hogy Európában, így Magyarországon is hajnali és kora reggeli időpontokban lehet élőben követni a vegasi eseményeket, amelyeket az M4 Sport közvetít. Az időmérő edzés szombat reggel 7 órakor, a futam pedig vasárnap szintén 7 órakor kezdődik majd. Érdekesség, hogy Verstappen tavaly is szombati napon lett világbajnok, harmadik címét ugyanis a Katarban rendezett sprintfutamon másodikként célba érve biztosította be. Ha ezúttal Las Vegasban sikerül neki idő előtt lezárni a szezon legfontosabb kérdését, akkor újfent szombaton ünnepelheti diadalát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com