A Forma-1 pénzügyi modellje miatt ment csődbe a Manor

Giancarlo Minardi elmondta a véleményét a 2017-es szabályokról, a Forma-1 új többségi tulajdonosáról és a hibás pénzügyi modellről. Január elején került csődeljárás alá a Manor, a hónap végén pedig kiderült, hogy a Forma-1 legkisebb csapata nem tudott megegyezni egyik érdeklődővel se az eladásról, tehát befejezték a munkát a királykategóriában. A Forma-1 2017-es mezőnye így már biztos, hogy csak 20 pilótából fog állni, de még ennél is szomorúbb, hogy több, mint 200 alkalmazott vesztette el a munkáját azzal, hogy megszűnt a Manor.

Giancarlo Minardi, aki 1985 és 2005 között érdekelt volt a száguldó cirkuszban, hiszen Minardi néven köröztek a csapata autói (ma már Toro Rossoként él tovább az alakult), elmondta, hogy amikor egy csapat elhagyja a Forma-1-et, akkor az rámutat a rendszer hibáira.

Minardi kiemelte, hogy a hibás, igazságtalannak tartott pénzelosztási rendszer még 2020-ig érvényben lesz. Az egykori csapattulajdonos arról is beszélt, hogy a turbómotorok 2014-es bevezetése nagy hiba volt a Forma-1 részéről, mert ezeknek az előállítása és megvásárlása nagyon megdobja a gyártók és a csapatok költségvetését.

Az elmúlt esztendőkben a Forma-1 elkötelezte magát a technológia mellett, de a technológiai lehetőségek kiaknázása megnövelte a kiadásokat. A magam részéről, sokkal szívesebben láttam volna megbízhatósági versenyeken ezeket a megoldásokat. A Forma-1 sprintfutamokból áll, amelyeknek a pilóták test-test elleni csatájáról kellene szólnia.”

Minardi egyetért azokkal, akik szerint a Forma-1 rossz irányba fordult a 2017-es szabályokkal, mert attól, hogy gyorsabbak és agresszívebbek lesznek a versenyautók, még nem biztos, hogy a versenyek izgalmasabbakká válnak.

A szimulációk azt mutatják, hogy Melbourne-ben olyan autókat láthatunk, amelyek 4-5 másodperccel gyorsabbak lesznek, mint a korábbi versenyautók. Mi jó van ebben? Ettől semmi sem lesz látványosabb. A lelátókon és a tévé előtt ülő nézők mindebből semmit sem fognak észrevenni. Minardi attól, hogy búcsút intett a Forma-1-nek, még figyelemmel követi a sportágat, tehát a Liberty Media érkezéséről is megvan a véleménye:

Bízom abban, hogy több napot adnak a kollektív tesztelésre, és visszacsalogatják a nézőket, akik az érdeklődés hiánya miatt elfordultak a Forma-1-től. Több időt kellene a pályán tölteni a rengeteg szimulátorozás helyett.

Azt is javasolnám, hogy csökkentsék a dolgozói létszámot. Meg kell tiltani, hogy a mérnökök távmunkában dolgozzanak. Itt azokra gondolok, akik a csapatok főhadiszállásain ténykednek a pályán dolgozókkal párhuzamosan.

Ezen kívül szabadabbá, megkötések nélkülivé tenném az autók és a motorok fejlesztését. A boxkiálláskor nyolcra csökkenteném az autón dolgozók számát, mert akkor a nézők számára látványosabb lenne, de a stratégia szempontjából és a költségek csökkentése szempontjából is jó döntés lenne.” – zárta a gondolatait a szakember.

A Forma-1 tehát 10 csapattal és 20 pilótával kezdi meg a szezont. Az új autók leleplezésének sorát a Sauber kezdi, február 20-án, Barcelonába. 21-én a Renault, 22-én a Force India, 23-án a Mercedes rántja le a leplet a versenygépről.

24-én érkezik a Ferrari és a McLaren. A tervek szerint a Haas 26-án mutatja meg az első fotókat az új autóról. A Red Bull és a Toro Rosso egy nappal az első kollektív teszt előtt hozza nyilvánosságra a 2017-es versenygépet, míg a Williams új „fegyvere” az első barcelonai gyakorláson biztos, hogy pályára gurul.

(Forrás: m4sport.hu, f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com