A Francia Nagydíjat is elhalaszthatják

A június 28-ra tervezett Forma-1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.A bejelentés szerint május 11-ig lesznek érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, míg július közepéig biztosan nem lehetne nagy tömegeket vonzó eseményeket rendezni Franciaországban. Ez pedig a BBC szerint lehetetlenné tesz egy olyan sportrendezvényt, amelyre tavaly 135 ezren látogattak ki. A Francia Nagydíj halasztásával kapcsolatban a Forma-1 hivatalosan még nem foglalt állást.

    
Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.
    

A franciát követő futam a naptárban az Osztrák Nagydíj. Szombaton az osztrák sportminiszter az mondta, hogy reményei szerint sor kerülhet a július eleji, spielbergi versenyre. Azt a viadalt a Brit Nagydíj követné, majd augusztus 2-án a Hungaroringen a Magyar Nagydíj. A Nemzetközi Automobil Szövetséget vezető Jean Todt hétfőn azt mondta: bízik abban, hogy még ebben az évben nézők előtt rendezhetnek Forma-1-es futamot. Eközben  a nemzetközi sajtó valószínűsíti, hogy ha nyáron tényleg el tud indulni a vb, legalább az első két versenyt zárt kapuk mögött rendezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com