A helycserével kapcsolatos újabb reakciók

Nem mindenkit lepett meg a Red Bull döntése, míg más nehezen tűrné Kvjat helyzetét.KvjatA Forma-1 világa továbbra is a Kvjat-Verstappen helycserétől hangos, amellyel kapcsolatban egyre több vélemény lát napvilágot, illetve akadnak, akik máris pszichológiai tanulmányt készülnek írni az érintett pilóták lelkivilágáról.

Carlos Sainz esetében két oldalról is megközelíthetjük, hogy vajon mit érez most, nem a költő, hanem a pilóta. Egyes vélekedések szerint a spanyol tehetség végre fellégezhet, hiszen megszabadult a Forma-1 celebjének tekinthető csapattársától, akinek ragyogása elhomályosította a tehetségét.

Mások azonban úgy gondolják, hogy Sainz aggódhat, hiszen abban az esetben, ha a spanyolt legyőzi Kvjat, akkor Sainz elbúcsúzhat a Forma-1-es álmaitól, ahogy azt nem egy Red Bull reménységnek már meg kellett tennie.

Míg mások találgatják, hogy vajon a Toro Rosso 21 éves versenyzője hogyan éli meg a helyzetet, addig ő csupán két mondattal reagált az ügyre: „Ha Max a Red Bullhoz kerülhetett, akkor nekem is jó esélyem van odakerülni. A szezon még nagyon hosszú.”

Egyes pletykák szerint Sainz nyugodtan reménykedhet, hiszen állítólag a szépen teljesítő Daniel Ricciardónak jó esélye van arra, hogy 2017-ben már Ferrari pilóta legyen, ugyanis az ausztrált ismét összefüggésbe hozták az olasz csapattal, ám a Red Bull korábban jelezte, hogy a többször futamgyőztesükkel is hosszabb távú szerződést kötöttek, ám lehet, hogy mégis könnyű szívvel elengednék a nagy tehetséget, ha Sainz jól szerepel a Toro Rossónál.

Habár Sainz röviden és tömören kommentálta a történteket, a honfitársai, akik bíznak a versenyzőben, bőbeszédűbben nyilatkoztak a spanyol helyzetéről. Daniel Juncadella, aki korábban a Red Bull utánpótlásprogramjában szerepelt, úgy gondolja, hogy Sainz méltatlanul szorult háttérbe Verstappen mellett.Motor Racing - Formula One World Championship - British Grand Prix - Qualifying Day - Silverstone, EnglandA DTM-ben versenyző spanyol vélekedése szerint látható, hogy mindenki körülrajongja a 18 éves hollandot, de szerinte Sainz bizonyos helyzetekben sokkal érettebben viselkedett. Pedro de la Rosa szintén úgy gondolja, hogy a honfitársa inkább jól járt Verstappen előléptetésével.

De la Rosa elmondta, hogy ez egy óriási lehetőség Sainz előtt, ami azt jelzi, hogy a Red Bull igenis hisz a Toro Rosso pilótáiban. Igaz, a lehetőséget most Verstappen kapta meg, de ezt Sainz is könnyen megszerezheti.

A Ferrari korábbi tesztversenyzője arról is beszélt, hogy Sainz most a tapasztaltabb Kvjat ellen bizonyíthatja a rátermettségét, illetve fontosnak tatja, hogy a honfitársa ne változtasson a hozzáállásán, hiszen már bebizonyította, hogy érett versenyző, voltak szép megmozdulásai a pályán, de tény, a balszerencse mellé szegődött, ám előbb-utóbb a szerencse fog mellépártolni.

Mark Webber, aki 2007 és 2013 között a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen egy Red Bull pilóta élete, nem lepődött meg, hogy az osztrák csapat négy futam után megvonta a bizalmat az orosztól.

Az ausztrál, aki Helmut Markóval, a Red Bull döntéshozójával sohasem ápolt jó viszonyt, elmondta, hogy szerinte már az Orosz Nagydíj előtt napirenden volt a helycsere lehetősége, az pedig majd kiderült, hogy Verstappen képes lesz-e megfelelni a Red Bull elvárásainak.red bullWebber arról is beszélt, hogy Kvjat már több, mint egy éve az energiaitalosok pilótája volt, de a vezetésnek nem tetszett az orosz teljesítménye, míg a hollandé igen, ezért egyszer csak cseréltek annak ellenére, hogy más istállók az ilyesmivel megvárják a szezon végét, de nem a Red Bull, mert ott csak a teljesítmény számít, tehát a leggyorsabb embert akarják a leggyorsabb autóba, a lehető leggyorsabban.

Az ausztrál hozzátette, hogy hiába mondhatjuk, hogy bárki elkövethet olyan hibákat, mint Kvjat, mert a Red Bull láthatóan eljutott arra a pontra, ahol úgy döntöttek, hogy nem elégedettek az orosszal.

Habár ez kemény ítéletnek tűnik, mégis csak üzletről van szó, amiben minden gyorsan megváltozhat. Webber szerint arról is lehet szó, hogy a Red Bull már a 2017-es szezont tartja szem előtt. Az ausztrál azzal zárta a gondolatait, hogy három-hat hónap múlva már senki sem fog erről az ügyről beszélni, hiszen ilyen a Forma-1.

A váratlan helycserével kapcsolatban Sebastian Vettel is megszólalt. Habár a Ferrari német pilótája már Kínában is haragudott az oroszra, most mégis azt állítja, hogy egyáltalán nem érez elégtételt, hogy az oroszt visszaküldték a Toro Rossóhoz, hanem inkább sajnálja a kollégáját.

Vettel szerint a Red Bull döntésének nincs köze ahhoz, hogy az elmúlt két versenyen mit csinált Kvjat, akivel egyébként egészen jó viszonyt ápolt, mert kedves srácnak tartja, éppen ezért érzi nagy kárnak, ami az orosszal történt.

Vettel egyébként azok közé tartózik, akik a másik oldalról is jól ismerik a helyzetet, hiszen 2007-ben úgy érkezett a Toro Rossóval a Magyar Nagydíjra, hogy év közben átvette Scott Speed helyét.

A német világbajnok szerint Verstappen helyzete csak annyival könnyebb, hogy ő a második évét, de annak is az elejét tölti a Forma-1-ben, ezért a hollandnak esélyként kell kezelnie a helyzetet, és nem veszélyként.Motor Racing - Formula One Testing - Preparation Day - Jerez, SpainA tavalyi DTM bajnok, idén pedig a Manor pilótája, Pascal Wehrlein nagyon is képes átérezni Kvjat helyzetét, hiszen Wehrlein a Mercedes támogatását élvezi, Toto Wolff pedig kijelentette, hogy a csapat jövőbeli Mercedes-versenyzőként tekint rá.

A német újonc elmondta, hogy ő nehezen emésztené meg a dolgot Kvjat helyében, ugyanis nem igazán érti, hogy miért döntött így a Red Bull, hiszen az orosz Kínában dobogón végzett. Wehrlein hozzátette, hogy ő is tudja, hogy Marko és a Red Bull filozófiája szerint csakis a teljesítmény számít, ráadásául a csapat most négy versenyzőt hasonlíthat össze egymással.

Wehrlein szerint azonban mindez aligha vigasztalja az oroszt, ám a német szerint a Toro Rossóhoz való visszatérésnek is lehetnek pozitívumai. Szerinte, habár egy fiatal versenyzőnek biztos, hogy nem esik jól, ha egy élcsapattól visszaküldik a középmezőnybe, mégis Kvjat tudja, hogy teljesítenie kell, különben egyértelműnek tűnik, hogy jövőre nincs számára esély.

De a Toro Rosso nem jelent süllyedő hajót, hiszen a csapat idén egész versenyképes, hiszen lehet, hogy nem olyan erős, mint a Red Bull, de az már tavaly kiderült, hogy vannak pályák, ahol a B-csapat a jobb.

A hírek szerint egyébként nemcsak Sainz élvezheti a honfitársai bizalmát, hanem Kvjat is, ugyanis állítólag egy orosz szponzor is csatlakozik a faenzai gárdához. Szergej Beluszov, aki IT-technológiával foglalkozó cégeket vezet, elmondta az orosz lapoknak, hogy úgy döntöttek támogatják az orosz pilótát, akit régebb óta ismernek.FODBeluszov azt is elárulta, hogy már akkor tárgyaltak a Toro Rossóval, amikor Kvjat még nem szerződött a Red Bullhoz. Ráadásul a cég filozófiája nagyon közel áll a Forma-1-éhez, elvégre ők is közös erővel szeretnének sikert aratni, illetve nagyon sokra tartják a Toro Rosso csapatfőnökét, Franz Tostot is.

Az üzletember cége állítólag nemcsak pénzzel, hanem más szolgáltatással is támogatná a csapatot, ez pedig azzal az egyességgel járhat, hogy Kvjat az istálló versenyzője marad. Beluszov arról is beszélt az újságoknak, hogy nem Forma-1 szakértő, de azt látja, hogy a Red Bull sokat foglalkozik a kereskedelmi oldallal, míg a Toro Rossónál minden a versenyzésről szól.

Beluszov hisz benne, hogy a kreativitás és a kitartás segít kompenzálni a költségvetés közti különbségeket. Az üzletember azzal zárta a gondolatait, hogy lehet, hogy Verstappen remek pilóta, de Kvjat ugyanezt bebizonyította magáról a szezon elején.

Sainz és Kvjat tehát nagy kihívás előtt áll, hiszen a szezon további futamain mind a kettejüknek be kell bizonyítania, hogy méltók a Red Bull ülésére, míg Verstappennek arra kell törekednie, hogy meghálálja a bizalmat. A holland egyébként nem lehet túl nyugodt, hiszen az új csapattársa, a mindig mosolygó Daniel Ricciardo, eddig minden csapattársát képes volt legyőzni.

A fiatal tehetségek első összecsapására most hétvégén, a Spanyol Nagydíjon kerül sor.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com