A keddi tesztből tudja Kubica, hogy mit veszített

A 2011-es ralibaleset óta most először vezetett Forma-1-es autót a lengyel, de továbbra sem biztos, hogy visszatérhet-e a királykategóriába.A Forma-1 egyik legnagyobb vesztesége Robert Kubica, aki 2011-ben szenvedett súlyos ralibalesetet, aminek következményeként azóta sem térhetett vissza a királykategóriába, ahova a mezőny és a szurkolók is visszavárják.

A lengyel pilóta körül azonban most újra felgyorsultak az események. Először azt lehetett hallani, hogy a Formula-E felé kacsingat, most kedden pedig egy 2012-es Lotust tesztelt Valenciában, ahol 115 kört tett meg.

Kubica most ült először Forma-1-es autóba 2011 óta, és mindenki arra kíváncsi, hogy vajon visszatér-e a mezőnybe, hiszen nem titok, hogy Palmer ülése veszélyben van a Renault-nál a gyenge szereplése miatt.

A keddi tesztprogram után Kubica így nyilatkozott:

„Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy ezt lehetővé tették. Bízom benne, hogy mindenki számára jó nap volt, és talán láthattak valamennyit a 2010-es régi önmagamból is. Számomra érzelmi szempontból is fontos volt ez a nap, mert régóta távol vagyok a paddocktól, és nehéz időszakon vagyok túl. A munkámat keményen folytattam, de néhány éve még úgy éreztem, hogy ez lehetetlen.”

Habár a lengyel autóversenyző nagy mosollyal szállt ki a Lotusból, mégis elárulta, hogy nem kizárólag a boldogság az, amit érez:

„Vegyesek az érzéseim, mert büszke vagyok arra, amit elértem, viszont a teszt megmutatta, hogy mit veszítettem. Nem tudom, hogy mit fog hozni a jövő, de azt biztosan tudom, hogy több, mint egy évet dolgoztam azért, hogy ez lehetséges legyen.

A tempóm jó volt és nehéz körülmények között is kiegyensúlyozott voltam. Nem könnyű hat év kihagyás után, de tudtam, hogy meg tudom csinálni a feladatom. Elégedett lehetek. Sokra tartom ezt a lehetőséget. 2005-ben a Renault-val tesztelhettem először a Forma-1-ben, és a mostani a tesztért is hálás vagyok nekik.”

Alan Permane, az enstone-i csapat műveleti igazgatója is beszélt Kubica teljesítményéről, ami szerinte figyelemreméltó volt:

„Jó volt ismét Forma-1-es autóban látni Robertet. Sima nap volt, amibe megpróbáltunk belesűríteni egy egész versenyhétvégét. Robert szempontjából érdekes volt, mert egy kicsit megváltozott.

Sokkal érettebb lett. Nem annyira rámenős, az autó beállításairól és minden részletről kérdezett. A véleménye, a visszajelzései viszont visszafordították az idő kerekét. Nem könnyű hat év után újra Forma-1-es autóba ülni, ezért ez nagyszerű teljesítmény volt tőle.”

Habár a madarak azt csiripelik, hogy Kubica később is tesztelhet a Renault-nak, ezt Permane nem erősítette meg:

„Robert számára ez most egy egyszeri alkalom volt. A Renault-val töltött időszaka rövid volt, és hirtelen lett vége, pedig úgy gondoltuk, hogy nagy jövő áll előtte.”

Az, hogy a lengyel pilóta visszatér-e a Forma-1-be, továbbra is kérdéses, bár korábban arról beszélt Kubica, hogy a pályát 80 százalékán képes lenne versenyezni. A kérdéses nagydíjak között van például Monaco, ahol az átlagosnál több kormánymozdulatra van szükség.

Ez azért fontos, mert Kubica jobb karjának sérülése az, ami korlátozza a szűk pilótafülkén belüli mozgásban, és ezért nem biztos, hogy a közkedvelt lengyel tudna-e teljesíteni egy teljes Forma-1-es szezont.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com