A kiszállást fontolgatja a Red Bull

A Renault erőforrásait, a Forma-1 szabályait, és a Mercedes fölényét kifogásolja az istálló.redbullHa tegnap reggel valaki visszaaludt az Ausztrál Nagydíj közben, az ne ostorozza magát, hiszen egy elég eseménytelen futamot láthatunk, aminek a rajtrácsáról eleve csak 15 autó rajtolt el.

A futam után, melyet a várakozásnak megfelelően a két Mercedes nyert, a Red Bull háza tájáról felröppent a hír, hogy a vezetőség komolyan elgondolkozott a kiszállás lehetőségén. A négy évig egyeduralkodó istálló, már tavaly is gyengélkedett, de úgy látszik, most végleg elegük lett a Forma-1-ből.

A Red Bull egyrészről a Renault erőforrásának teljesítményével nincs megelégedve. A csapat vezetés 2014-ben sem volt elégedett a motorbeszállítójukkal, de a hétvége után már egyre komolyabban gondolják, hogy befejezik a közös munkát a gyártóval.

A csapat vezetése emellett a Forma-1 új szabályaival sincs megelégedve, és korábban többször elmondták, hogy szerintük a sportág jelenleg túl nagy hangsúlyt fektet az erőforrásokra, míg az autótervezés háttérbe szorul.

rbA Red Bull elkeseredettsége nem alaptalan, hiszen a 2015-ös szezon kiábrándítóan indult a számukra. Elmondásuk szerint a Renault erőforrásai nemhogy nem javultak, hanem még gyengébbek is lettek a tavalyi évhez képest, az autó pedig sokkal nehezebben vezethető.

Christian Horner leginkább azt furcsállja, hogy a Forma-1 vezetői semmit sem tesznek azért, hogy megszüntessék a Mercedes uralkodását. Helmut Marko pedig elárulta Melbourne-ben, hogy jelenleg túl drága számukra a Forma-1, ezért nem kizárt, hogy a Red Bull kiszáll a Száguldó Cirkuszból, ha nem lesz változás.

Adam Cooper, a közismert Forma-1-es szakíró, a legutóbbi cikkében megemlítette, hogy szerinte Marko mostani kijelentése nem üres fenyegetőzés, hiszen a Mercedes-fölény mellett, a Red Bull és a Renault között egyre jobban mélyül a konfliktus, ráadásul a Renault egy gyári csapat indításán gondolkodik.

Cooper információi szerint Bernie Ecclestone is tudja, hogy a Red Bull-birodalom feje, Dietrich Mateschitz komolyan fontolgatja, hogy eladja mind a két Forma-1-es csapatát, tehát a Red Bullt és a Toro Rossot.

Állítólag Mateschitz azért is gondolkodik az eladáson, mert Vettel távozása után elvesztette a lelkesedését a Forma-1 iránt. Vettel Ferrarihoz való átpártolása azért is érintette rosszul az üzletembert, mert jó kapcsolatot ápolt a német pilótával, aki négyszer nyerte meg a világbajnokságot a csapattal.

Miközben a Red Bull kiábrándul a Forma-1-ből, aközben a Renault szeretne saját csapattal indulni a királykategóriában, ám ezt úgy képzelik el, hogy nem a nulláról indulnak, hanem megvásárolnak egy már létező istállót.

rb2A hírek szerint, Cyril Abiteboul, a franciák motorrészlegének vezetője több alakulatot is megkeresett, így például a korábbi gyári istállóval, vagyis a most Mercedes-motorokat használó Lotusszal, a Force Indiával, valamint a Red Bull-lal is felvette a kapcsolatot. A Renault állítólag a Toro Rossot szeretné a legjobban megszerezni, ezért már tárgyalnak a franciákkal. Ezt az értesülést Marko is megerősítette.

Cooper azt sem zárja ki, hogy a Red Bull is egy autógyártó kezébe kerül. A szakíró a Forma-1 felé kacsingató Audi-val hozta össze a Red Bull nevét. Stefano Domenicali, aki korábban a Ferrari csapatfőnöke volt, most pedig az Audi alkalmazottja, állítólag már kidolgozott egy Forma-1-es szerepvállalásra vonatkozó stratégiát, ám az Audi vezetősége egyelőre túl költségesnek ítélte az ötletet.

Az anyagiak mellett, egyelőre a Honda küszködése is visszatartja az Audit. Mint láthattuk, a McLaren-Honda még nagyon messze van attól, hogy sikercsapatnak lehessen nevezni. Ez remekül példázza azt, hogy milyen nehéz új gyártóként érvényesülni egy olyan korszakban, melyben korlátozottak a tesztlehetőségek.

Marko vasárnapi kijelentése után többen elmondták, hogy az érvényben lévő szerződés értelmében, a Red Bull 2020-ig nem hagyhatja el a királykategóriát jogutód nélkül. Cooper azonban megjegyezte, hogy a Red Bull és a Renault nézeteltérése odavezethet, hogy a csapatnak, vagy a jogutódjának, már jövőre új beszállítóra lesz szüksége, ám nem valószínű, hogy az Audi már 2016-ban beszállna a Forma-1-be.

(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com